Elkezdődött a Nemzetiségi Színházi Kollokvium

Barabás Orsolya 2019. október 12., 17:04

Elkezdődött a a 13. alkalommal megrendezett Nemzetiségi Színházi Kollokvium pénteken délután Gyergyószentmiklóson. A tíznapos színházi fesztivál számos érdekes programmal várja az érdeklődőket. 

Fotó: Barabás Orsolya

„Sok minden és sok mindenki elmegy, de a színház és a fesztivál itt marad” – hangsúlyozta megnyitó beszédében Albu István, a Figura Stúdió Színház igazgatója, „Az izgalom mellett rengeteg boldogság is van bennem, amikor ismét elkezdődik egy kollokvium. A fesztiválok ugyan átalakultak, ma már nem tud egy-egy társulat tíz napot itt tölteni, de boldogsággal tölt el, hogy a marosvásárhelyi társulat fele itt van, és rengeteg fiatal önkéntes is, akik szeretnének ennek a figurás érzésnek a részesei lenni” – tette hozzá a gyergyószentmiklósi társulat vezetője.

{A}

„Ez az országban a legkisebb lélekszámú, de a legnagyobb lélekerővel rendelkező színház” – hangsúlyozta Nagy Zoltán, Gyergyószentmiklós polgármestere, aki elmondta,

azzal, hogy ezúttal a kollokvium keretében Székelyudvarhelyen és Csíkszeredában is van előadás, régiószintre emelkedett ez a kezdeményezés.

A Figura Stúdió Színházban tartott megnyitón már sokan ott hagyták ujjlenyomatukat az erre a célra elhelyezett táblán, jelezve, hogy ők is részesei ennek a több mint egy évtizedes kezdeményezésnek. A fesztivál végére több száz, akár több ezer ujjlenyomat is felkerülhet erre a táblára. A részletes program elérhető a fesztivál hivatalos honlapján.

A Nemzetiségi Színházi Kollokvium nagy múltra tekint vissza, hiszen kezdetekben három alkalommal Sepsiszentgyörgyön rendezték meg. 1978., 1980. és 1992 után azonban hosszabb szünet következett, míg végül 2001-től Gyergyószentmiklóson, a Figura Stúdió Színház minden második évben meghívja a romániai kisebbségi színházakat, az alternatív társulatokat, sőt, még határon túlról is érkeznek produkciókkal a rendezvényre.