Nem hozott szerencsét az új mez az SZFC-nek

Zátyi Tibor 2019. október 11., 17:58

Nem várt vereséget szenvedett a Székelyudvarhelyi FC a labdarúgó 3. Ligában, az 5. csoport 8. fordulójában, pénteken délután hazai pályán 3–1-re kikapott a sereghajtó Alsógáldi Industriától.

Új szerelésben játszott az SZFC Fotó: Veres Nándor

Vadonatúj szerelésben, türkizkék mezben és szürke nadrágban lépett pályára a kellemes őszies délutánon, a nézők pedig szinte helyet sem foglaltak, a vendégek már megszerezték a vezetést: a 3. percben Silviu Mureșan jól fordult le védőjéről és 16 méterről a jobb kapufa segítségével betalált Somogyi hálójába.

Fotó: Veres Nándor

Rögtön átvette a mérkőzés irányítását az SZFC, jöttek is a helyzetek, ám Dinu, Crișan és Györgydeák próbálkozása sem akart átmenni a gólvonalon.

A 22. percben összejött az egyenlítés, egy szögletet követően jobb oldalra pattant ki a labda, Stăncuțu lapos lövése pedig a kapuban kötött ki.

A gólt követően ritkábbak lettek a helyzetek az alsógáldi kapu előtt, a korábbi korosztályos román válogatott Cătălin Suciu magabiztosan védett.

Fotó: Veres Nándor

Térfélcsere után is az SZFC diktálta az iramot, míg a vendégek ellentámadásra építkeztek, sikeresen. Míg az alsógáldi kapu előtt minden lehetőség kimaradt, az udvarhelyinél minden bement, a 64. percben Mureșan, a 88.-ban pedig Cioară volt eredményes a jobb szélen végig vitt ellentámadásból. A cserék sem tudtak többet hozzátenni a hazaiak játékához, így az SZFC elszenvedte idénybeli harmadik vereségét.

A korosztályos válogatott Suciu nagyszerűen védte Alsógáld kapuját Fotó: Veres Nándor

A következő fordulóban a mezőny egyik legerősebb csapatához, a forduló előtt még éllovas Nagyváradi Luceafărul együtteséhez látogat az SZFC.

3. Liga, 8. forduló:
Székelyudvarhelyi FC–Alsógáldi Industria 1–3 (1–1)
Gólszerzők: Stăncuțu (22.), illetve Mureșan (3., 64.), Cioară (88.)
SZFC: Somogyi – Marucza, Crișan, Stăncuțu (Kovács, 42.), Berkeczi (Solymosy, 46.), Izmana, Györgydeák (Tankó, 76.), Pál, Taciuc, Dinu (Jankó, 78.), Iovu.

{A}

{Z1}

{S1}