Feljelentések vezettek oda, hogy változtatni kell Gyergyóban a fűtés számlázásán

Gergely Imre 2019. október 08., 15:26

A korábbi tájékoztatók ellenére végül minden marad a régiben a most kezdődött fűtésidényben Gyergyószentmiklóson, ahol a megszokott módszer szerint számláz a távhőszolgáltató. Ez most csak halasztás, később mindenképp változtatni kell.

A szolgáltatás megfelelően működik, a számlázásban sem történik idén változás. Később viszont igen Fotó: Gergely Imre

Augusztusban még arról tájékoztatta a városi fűtésszolgáltató az érintetteket, hogy október 1-jétől, tehát az új fűtésidényben változások következnek a számlázást illetően. Ez két esetre vonatkozott volna: egyrészt azokra a lakrészekre, amelyek olyan lépcsőházban vannak, ahol klasszikus és vízszintes elosztású fűtésrendszerek is találhatók, azaz a lakóknak csak egy része alakította ki a vízszintes rendszert.

Levelet kaptak ugyanakkor azok is, akiknél ugyan mindenki egységesen vízszintes elosztású rendszeren kapja a meleget, de az egyéni hőfogyasztást mérő órájuk szavatossági ideje lejárt, és nem történt meg a bevizsgáltatása. Szintén

azt jelezték számukra, hogy az órák adatait nem veszik figyelembe, és mindenki a lakása méretének megfelelően fizet majd a fűtésért.

Az érintettek körében ez felháborodást keltett. Emiatt a gyergyószentmiklósi városháza, a képviselő-testület és a fűtőmű illetékesei megbeszélést tartottak az ügyben, és azt a döntést hozták, hogy

a változás még nem lép érvénybe a 2019–2020-as fűtésidényben.

Nagy Zoltán, Gyergyószentmiklós polgármestere ismertette a tervezett változtatás előzményeit és okait. Az történt, hogy elégedetlen fogyasztóktól érkezett panaszok, feljelentések nyomán ellenőrzéseket folytattak a fűtőműnél különböző hatóságok, sőt bűnügyi vizsgálat is indult, de ezt bűncselekmény hiányában le is zárták. Azonban a vizsgálatok során a hatóságok mutattak rá, hogy korábban

nem teljesen az érvényben lévő törvények szerint zajlott a számlázás,

és hogy milyen rendelkezéseknek kell megfelelni. Ekkor tájékoztatták a fűtőmű vezetőjét, hogy egy adott lépcsőházban csakis egyféle fűtésrendszer létezhet, azaz „klasszikus” vagy vízszintes: az nem törvényes, hogy egy vagy néhány lakásnak vízszintes, a többinek pedig hagyományos rendszere legyen. Mivel erre az érintett lakók nem voltak felkészülve, most haladékot kapnak, de

később érvénybe fog lépni a kötelező változtatás.

Az önkormányzat és a fűtőmű közti egyeztetés során egy másik döntést is hoztak: a nagyobb hatékonyság érdekében kibővítik a cég tevékenységi körét. Eddig csak a szolgáltatás volt a feladatuk, a belső lépcsőházi rendszereken nem végezhettek beavatkozásokat, hamarosan azonban erre is lehetőségük lesz. Tanácshatározat készül arról, hogy a fűtőmű összeállíthat egy szakembercsoportot, amely segít majd a vízszintes hálózatok kiépítésében azon lépcsőházaknál, ahol a lakók többsége már ilyen rendszereket alakított ki, és csak pár család nem tette még ezt meg. Ezáltal elérik majd, hogy egységesen vízszintes elosztás szerint számlázhatnak az egész lépcsőháznak.

{A}

Ugyanakkor a cégnek felhatalmazása lesz arra is, hogy emberei a szavazatossági idő lejárta után a fogyasztásmérő órákat le- és visszaszereljék a metrológiai vizsgálatok elvégzésének érdekében – közölte a polgármester.

Ezzel segítenek az új számlázási rendre való átállásban, ami egyelőre halasztódik, de nem kerülhető el, a törvényes előírásokat ugyanis be kell tartani – hangsúlyozta Nagy Zoltán. Hozzátette azonban, a változások célja az is, hogy valóban igazságos számlázási módszer legyen, és

ne történjen az, ami most több lépcsőházban is létezik: pár lakó lakásának és a közös felületek melegét a többiek kénytelenek megfizetni.

Nyilván mint minden változás, nem lesz mindenkinek egyformán előnyös, de a cél az, hogy a fogyasztók túlnyomó részének javára váljon.