Zenei tehetségkutató fogyatékkal élőknek

Bíró Blanka 2019. október 06., 16:04

A United by Music Románia Alapítvány második alkalommal szervez tehetségkutató versenyt fogyatékkal élő, zenében tehetséges személyeknek.

A szervezők a tehetségkutató részleteit ismertették Fotó: Bíró Blanka

Orosz Anna projektmenedzser a versenyt beharangozó sajtótájékoztatóján elmondta, a rendezvényt nagy érdeklődés övezi, már most érdeklődnek az érintettek, hogy mikor lehet nevezni. A tavalyi, első megmérettetésre 37-en jelentkeztek, közülük 19-en jutottak a döntőbe.

Az első három helyezett egyhetes hollandiai kiránduláson vett részt, minden nap nagyközönség előtt léptek fel.

Két énekessel eljutottak Dél-Koreába, a Pyeongchang Speciális Zenei és Művészeti Fesztiválra, amelynek főszervezője a Koreai Speciális Olimpiai Bizottság volt.

A tíz legtehetségesebb versenyző a nyár eleje óta zenei műhelymunkán vesz részt, a zenekaruk fejlődését három mentor segíti.

A zenekari tagok Kovászna, Hargita, Maros, Szeben, Vrancea megyékből járnak a havonta megszervezett teljes hétvégés zenekari próbákra. Idén több időt szánnak a kiírás népszerűsítésére, így már mostantól négy hónapon keresztül lehet jelentkezni, majd több helyszínen:

Kovászna, Hargita, Maros, Kolozs és Brassó megyékben-terveznek meghallgatásokat.

{A}

A versenybe bárki jelentkezhet, akinél a fogyatékosság valamilyen típusát hivatalosan megállapították, énekel vagy valamilyen hangszeren játszik.

Az első három helyezett pénzjutalmat, értékes nyereményeket vagy egy hollandiai kirándulást nyer és lehetőséget kap, hogy nagyközönség előtt is fellépjen.

Akiket a zsűri kiválaszt mentorok segítik a zenei karrierjük kibontakozásában.

Az alapítvány 2020. január 31-ig várja a jelentkezőket, a nevezésről minden információ elérhető a united-by-music honlapon magyar és román nyelven. Kérdésekre a 0741-177 575-ös telefonszámon válaszolnak.

Az előválogatási szakasz jövő év februárjában zajlik, több helyszínen, annak függvényében, hogy honnan lesznek a jelentkezők. A döntőt márciusban szervezik Sepsiszentgyörgyön.

A United by Music Alapítvány romániai fiókját Sepsiszentgyörgyön jegyezték be 2018-ban, holland mintára, egyik alapító tagja Makkai Péter református lelkész, akinek a nevéhez számos szociális projekt kötődik, amelyek a fogyatékkal élők társadalmi befogadását és elfogadását szolgálják. A lelkész elmondta, a projekttel nemcsak esélyt nyújtanak a fogyatékkal élőknek a fejlődésre, hanem a lehetőséget a siker és a kudarc egyforma megtapasztalására. Ugyanakkor nem óvni akarják a csapatuk tagjait, hanem felkészíteni a kihívásokra.