Gyerekeket kényszerített koldulni egy Maros megyei férfi

Simon Virág 2019. október 04., 16:58

Harmincnapos előzetes letartoztatásba helyezték azt a Maros megyei férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy két kisgyermeket kényszerített koldulásra.

Képünk illusztráció Fotó: Haáz Vince

A Maros Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője, Emanulea Rugină elmondta, hogy október 3-án három helyszínen tartottak házkutatást. A nyomozás során kiderült, hogy

egy 27 éves Maros megyei férfi idén több alkalommal vitt Kolozsvárra két kisgyermeket, s ott koldulásra kényszerítette őket.

A két gyermeket – egyikük 6, a másikuk 8 éves – fenyegetéssel és veréssel kényszerítette arra, hogy az utcán kéregessenek, a gyermekeknek adott adományokat pedig megtartotta magának. Érdeklődésünkre a sajtószóvivő nem tudott információt adni a gyerekek szüleinek hollétéről, és arról sem, hogyan kerültek a fiatalok a  bűncselekményekkel gyanúsított személyhez.

{A}

A gyanúsított férfit először 24 órás őrizetbe vették, majd a bíróság döntése alapján 30 napos előzetes letartoztatásba helyezték.