Az Artera Alapítvány új korszakára kértek áldást

Molnár Melinda 2019. október 02., 22:10

Nem véthette el a házszámot az Artera Alapítvány kadicsfalvi rendezvénysorozatára érkező: az elmúlt két napban népviseletbe öltözött ünneplők mutatták az irányt a Míves Alkotóház felé, amelyben szerdán házszentelési szertartás is zajlott.

Fotó: Erdély Bálint Előd

A Valódi Értékek a hit, remény, szeretet jegyében hívó gondolatú együttléten egyként megtalálták helyüket, hosszú távú céljaikat a kézművesek, a különböző korosztályok, köztük az időseket köszöntő szavaló gyerekek. Első nap népművészeti kiállítás nyitottak, szakmai kerekasztal beszélgetést tartottak a valódi értékek örökítéséről a 21. században.

Lőrincz Zsuzsanna, aki húsz éve vezeti az Artera Alapítványt és előtte harmincévnyi szakmai tapasztalatot szerzett a kézművesség területén, kérdésünkre elmondta: négy tájegység, a moldvai, a gyimesi és hétfalusi csángók illetve az udvarhelyszéki kézműves közösség dolgozik együtt, hogy megismertessék hagyatékukat és annak átörökítését.

Készítenek eredeti viseletet, ugyanakkor a projekt részeként gazdasági lehetőségeket is keresnek a kézműveseknek, végül visszaviszik a gyökerekhez a kiállítandó anyagot: Csíkszeredában, Bákóban, Brassóban, egy székelyföldi nagyobb városban, illetve Bukarestben és Brüsszelben tervezik bemutatni.

Fotó: Erdély Bálint Előd

A rendezvénysorozat keretében megkapták okleveleiket a hímző szaktanfolyamot elvégzők és sikeresen vizsgázók. A második nap bemutatóiból, előadásaiból kiviláglott: a népművészet átörökítése egyaránt feladata idősnek, fiatalnak. A zene illetve az idősek világnapjához kapcsolódó programok részeként vendégük volt a Legato Együttes. Veres Emese Gyöngyvér néprajzkutató az Örökítés a népművészetben címmel tartott előadást, Dávid Alpár viseletünkről, Kerekes Edit a petki hagyományokról beszélt.

{A}

Az Udvarhelyszéki Pallas Athene Nőszervezet és az Artera Alapítvány általi házszentelésen elhangzott: az áldáskérelem „nem  a falaknak szól, hanem a lélekkel és leleménnyel megáldott embernek, a közösségnek, aki hajlékká alakítja és belakja e házat”. A szertartást Darvas Emil kadicsfalvi plébános végezte. A lelki útravaló, szellemi útravaló és a szavalatok főleg a szép korúaknak szóltak és hálát mondtak a Csoóri Sándor Alapnak a Míves Alkotóház létrehozásért nyújtott segítségért. Csaba testvér a tőle megszokott közvetlen hangvétellel, hittel, reménnyel és szeretettel tarisznyálta fel hallgatóságát.

Fotó: Erdély Bálint Előd

Végül bemutatták Czirjék Katalin igazgatót, aki átveszi két évtized után Lőrincz Zsuzsánna elnöktől az Artera Alapítvány vezetését. A rövid és hosszabb távú tervek ismertetésének rendjén az alapító elnök kifejezte: a civil szférában szerzett tapasztalataival segíti Czirjék Katalin tevékenységét.

Fotó: Erdély Bálint Előd