Edzőváltás az Újpest hokicsapatánál

Dobos László 2019. október 01., 14:54

Szilassy Zoltán távozott az UTE jégkorongcsapatának vezetőedzői posztjáról. Helyét a gyergyócsomafalvi származású, 1990 óta Magyarországon élő Baróti Zsolt vette át.

Szilassy ebben az idényben hat meccsen állt az Újpest kispadjánál. Archív Fotó: Mudra László

Az újpesti klub a közösségi oldalán jelentette be, hogy elköszönt a szakembertől, akinek munkáját Baróti Zsolt és Virág Csaba vette át az Erste Ligában szereplő együttes élén.

Szilassy 2013-tól dolgozott Újpesten, ahol előbb az ifjúságiak, majd 2014-től a felnőtt csapat szakmai munkáját irányította. Az együttessel kétszer jutott az elődöntőbe, a jelenleg zajló idényben hat mérkőzésen hét pontot szerzett, ezzel a hetedik helyen áll a tízcsapatos bajnokságban.

Utódai közül Baróti Zsolt régóta a másodedzői feladatokat látta el a felnőtteknél, Virág Csaba pedig az elmúlt években az ificsapat vezetőedzője volt.

{A}