Egész hétvégés programmal várja a látogatókat az idei Őszi Vásár rendezvénysorozat

Kovács Eszter 2019. szeptember 28., 13:30

Rohamosan közeleg a 27. Őszi Vásár rendezvénysorozat: jövő hétvégére nem érdemes más programot tervezni, hisz se szeri, se száma a szakmai előadásoknak és szórakozási lehetőségeknek. A teljes programot egyelőre nem áruljuk el, viszont azt megígérhetjük, hogy lesznek meglepetések.

A naptárba feljegyzendő: jövő hétvégén 27. Őszi Vásár Fotó: Veres Nándor

A térség legnagyobb gazdasági eseményére készül a Príma Press Kft. és az Erdélyi Médiatér Egyesület: az immár 27 éves Őszi Vásár valóságos rendezvénysorozattá nőtte ki magát, hiszen a szakmai konferencián túl Nemzetközi Kiállítással és Vásárral, Borfesztivállal, Székely Termékek Vásárával, a szintén hagyománnyá vált Mesemondó versennyel, valamint több koncerttel, tánc- és néptáncprodukcióval kecsegtet. 

A szervezőcsapat tavaly lépett partnerségre a Hargita Business Centerrel, így csütörtökön a B2B üzletember-találkozóra ezúttal is a székelyudvarhelyi inkubátorházba várják a téma iránt érdeklődőket. Olyan témák – monetáris politika, pályázati lehetőségek, smart city fejlesztések stb. – kerülnek majd terítékre, amelyek az üzleti szféra szereplőit, a vállalkozókat kiemelten érdeklik.

{A}

Hargita Megye Tanácsa és Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala mellett a rendezvény támogatója a CED Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat Nonprofit Kft. is: szakmai partnerségük révén ezúttal

húsz olyan anyaországi vállalkozás képviselője vesz részt a találkozón, amely tárgyalópartnereket keres Székelyföldön.

A hétvége pedig a családé: pénteken délelőttől vasárnap késő délutánig a városi sportcsarnokba és környékére, illetve a minifocipályára várják a nagyérdeműt. A felsoroltak mellett még elárulhatjuk: az idei Siculus Fesztivál nyertes együttesei, a Térerő és a Kalandor is fellép, illetve itt lesz a Romantikus medvetánc nevű formáció, a Terra Siculorum, és a klasszikusabb műfajok kedvelőinek egy kis dzsessz is lesz vasárnap este. Ne feledjék tehát följegyezni a naptárba: október 3. és 6. között Székelyudvarhelyen zajlik a 27. Őszi Vásár rendezvénysorozat!