Lopott és törvénytelenül kivágott fát koboztak el

Simon Virág 2019. szeptember 27., 10:55

Ezerháromszáz köbméternyi fát koboztak el a fakitermelőktől az erdőőrség és a rendőrség képviselői Maros megyében, miután a cégtulajdonosok nem tudták bizonyítani, hogy törvényesen termelték ki vagy vették meg a fűrészárut.

Képünk illusztráció Fotó: Barabás Ákos

Maros megyében átfogó ellenőrzést tartottak az erdőőrség és a rendőrség szakemberei az erdészeti hivataloknál és a nagy fakitermelő cégeknél. Három erdészeti hivatalnál – a marosvásárhelyinél, dicsőszentmártoninál és szászrégeninél –, továbbá öt nagy fakitermelő cégnél vizsgálódtak, még a belügyminisztérium által rendelkezésükre bocsátott helikopterből is felvételeket készítettek.

{K1}

Mint Emanuela Ruginătól, a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivőjétől megtudtuk, az illetéktelen fakivágások megelőzését célzó helyszíni ellenőrzéseken 19 törvénytelenségre derítettek fényt. Hat esetben illegálisan kivágott fát találtak a teremszemle során, hat esetben pedig lopott fát, vagyis olyant, amelynek eredetéről nem voltak hivatalos iratok. Több hamisított iratot is találtak az ellenőrzések alatt, egy esetben pedig informatikai csalást azonosítottak.

{A}

Összesen 38 pénzbírságot róttak ki, amelyek összértéke 219 ezer lej,

illetve elkoboztak  1300 köbméternyi faanyagot.

Videó: Országos Rendőr-főkapitányság

A sajtószóvivő kihangsúlyozta, hogy a helyszíni terepszemléken több megyéből vettek részt rendőrök és erdőőrök.