Négy újabb menedékházat építettek Hargita megyében

Fülöp-Székely Botond 2019. szeptember 24., 14:20

Életeket menthetnek a lakott területektől több kilométerre lévő hegyi menedékházak, ezért is igyekszik minden évben újabbakat építeni a Hargita Megyei Hegyi- és Barlangimentő Közszolgálat. Idei munkájuknak köszönhetően négy újabb házikóba húzódhatnak el a kirándulók.

Akár tíz ember is éjszakázhat a közszolgálat kis menedékházaiban • Forrás: Hargita Megyei Hegyi- és Barlangimentő Közszolgálat

Két menedékházat a Madarasi Hargitán, egy-egyet pedig Nagy-Piliskén és a Kelemen havasokban épített idén a Hargita Megyei Hegyi- és Barlangimentő Közszolgálat – tudtuk meg Fekete Örstől, az egység vezetőjétől. Mint mondta, nyáron rengeteg programjuk volt, ezért csak az őszi időszakban tudták befejezni a Biztonságos hegyi turizmus projektjük részeként épített faházikókat.

Kisebb épületekről van szó, amelyekben szék, asztal található, de akár tíz ember is lefeküdhet. Mindemellett a túléléshez szükséges minimális felszerelést – gyufa, gyertya, térkép – is hagytak a menedékházakban.

Persze az épületekben nem szabad tüzet gyújtani, hiszen fából vannak.

Fekete Örs rámutatott, minden évben építenek menedékházakat a Biztonságos hegyi turizmus elnevezésű projektjük részeként, így már húsz ilyen épület található a turistaösvények mentén. Munkájukat többnyire Hargita Megye Tanácsa támogatja, de idén is volt olyan, hogy szponzoroknak köszönhetően építkezhettek.

A faházikók létfontosságúak, hiszen sok esetben életeket menthetnek

– jelentette ki Fekete. Ezekbe ugyanis behúzódhatnak a turisták a vadak, az eső, a szél és a hideg elől vagy ha megsérültek. „A hegyimentőknek is sokszor több óra kell, hogy eljussanak egy sérülthöz, így létfontosságú, hogy addig biztonságban legyen” – magyarázta a szakember. Kiemelte,

a házikókban hagyott üzenőfüzetekből tudják, hogy például volt olyan kiránduló, akit éppen juhászkutyák kergettek, és az egyik házikóban talált menedéket, de olyan is, akire ráesteledett az erdőben, így ott éjszakázott.

{A}

Fekete arra kér mindenkit, hogy olyan állapotban hagyják a menedékházakat, ahogy találták, és lehetőleg pótolják az elhasznált felszereléseket, hiszen másoknak is nagy szüksége lehet rá. Azt is elmondta, hogy szerencsére eddig nem tapasztaltak rongálásokat, és remélik, hogy ez a későbbiekben is így lesz. Jól eső érzés ugyanakkor számára, hogy a közösségek magukénak érzik a menedékházakat, hiszen a közbirtokosságok és az erdészek is ellenőrzik azokat, mivel tudják, hogy létfontosságúak. A továbbiakban a hegyimentők a turistaösvények rendbetételén fognak szorgoskodni, hogy biztonságos módon kirándulhassanak a természetjárók – tette hozzá Fekete Örs.