Felgyorsítanák a balesetekben megrongálódott szalagkorlátok, forgalmi táblák javítását

Iszlai Katalin 2019. szeptember 23., 20:44

Gördülékenyebbé tennék az átereszek karbantartását, a megrongálódott forgalmi táblák és biztonsági elemek javítását, továbbá terelőutak építését is szorgalmaznák azokkal a módosító javaslatokkal.

Fotó: Pinti Attila

Négy fontos módosítást eszközölnének a közeljövőben az országutakra vonatkozóan, a javaslatokról Benedek Zakariás udvarhelyszéki parlamenti képviselő, a szállításügyi bizottság tagja árult el részleteket portálunknak. Mint mondta, az utak adminisztrációjáról szóló, 1997-ből származó 43-as számú kormányrendeletet módosítanák,

a javaslatokat nemrég iktatták.

Ezeket először a szenátusban fogják megvitatni és szavaznak róluk, majd a képviselőház elé kerülnek, utóbbi lesz a döntő ház.

Gyorsabb karbantartás

Az első módosítási javaslat az átereszekkel kapcsolatos. Mint Benedek rámutatott, a jelenlegi törvénykezés szerint az átereszek takarítása és karbantartása az önkormányzatok hatáskörébe tartozik, ennek következtében pedig számos olyan település küszködik a feladat teljesítésével, amelyen országút halad keresztül.

Az önkormányzatoknak ugyanis sem költségvetésük, sem személyzetük, sem felszerelésünk nincs a munka elvégzésére, de ha mindez meglenne, akkor is véleményezést és jóváhagyást kellene kérniük az országos útügyi igazgatóságtól. A feladat tehát végső soron amúgy is utóbbihoz kerül, ezért

azt javasolták, hogy a jövőben az országos útügy vegye át az átereszek takarítását és karbantartását.

{A}

A második javaslattal az országutakon történő balesetekben megrongálódott szalagkorlátok, forgalmi táblák javítását, visszaállítását gyorsítanák fel. Jelenleg az előírások csak arról rendelkeznek, hogy az autóvezetőnek, aki megrongálta az útszéli elemeket, 15 napon belül ki kell fizetnie az okozott kárt, arról azonban nem, hogy a helyreállítást mennyi időn belül kell elvégezni.

Fotó: Pinti Attila

Ennélfogva hiába törlesztenek a pórul járt sofőrök,

a megrongálódott szalagkorlátok, kidöntött táblák helyreállítására gyakran hónapokat vagy éveket kell várni.

Ezért a javaslattal azt írnák elő, hogy a kifizetés után az országos útügynek is mindössze 15 nap álljon rendelkezésére a javításra.

Terelőutakra lenne szükség

A harmadik javaslat ismét az önkormányzatoknak kedvezne, hiszen azokra az esetekre vonatkozik, amikor különböző rendezvények miatt le kell zárni a településeken áthaladó országutakat a forgalom előtt. Ilyenkor ugyanis az előírások szerint az önkormányzatnak egy bizonyos díjat kell kifizetnie a forgalomkorlátozás miatt. A javaslattal azt szorgalmazzák, hogy azoknak az önkormányzatoknak ne kelljen kifizetniük az említett illetéket, akik a lezárás idejére egy másik utat tudnak biztosítani a forgalom számára, például egy terelőút segítségével.

Utóbbival el is érkeztünk a negyedik, és talán legfontosabb javaslatig: Benedek szerint

azt szeretnék elérni, hogy az országos útügyi igazgatóság köteles legyen 2027-ig minden megyei jogú város köré elkerülőutat építeni.

Ezt egyébként eddig is előírta az érvényben lévő rendelet egyik cikkelye, határidő azonban nem volt társítva az elváráshoz, így előrelépések sem történtek.

„Évek óta csak arról beszélnek az országban, hogy mit miért nem lehet megtenni. Azért tartottuk fontosnak ezeket a módosításokat, hogy valamilyen előrelépés történjen végre. Mindenki látja, hogy mi zajlik a városokban: nagyon magas a zaj- és a környezetszennyezés, folyamatosan forgalmi dugók alakulnak ki, utak, házak mennek tönkre a tehergépkocsik miatt. Mindez jelenleg csak az önkormányzatokat és a lakosságot terheli, ők kell megjavítsák a keletkezett kárt, ezért is szeretnénk, ha a jövőben az országos útügy is tenne a probléma megoldásáért többek között terelőutak építése által” – húzta alá Benedek.