Jövő héten döntenek a távhőszolgáltató pénzügyi megsegítéséről

Fülöp-Székely Botond 2019. szeptember 19., 18:01

A székelyudvarhelyi önkormányzati képviselők többsége egyetértett abban, hogy jogilag rendezni kell az Urbana Rt. helyzetét, ugyanakkor anyagi segítséget kell nyújtani a távhőszolgáltatónak. A vita inkább arról szólt a csütörtöki rendkívüli ülésen, hogy miként biztosíthatnának tőkét a csődközelben lévő váll

Fotó: Ifj. Haáz Sándor

Az Urbana Rt. jogi helyzetének rendezése céljából terjesztette elő az RMDSZ azt a határozattervezetet, amelyben kijelöltek egy öttagú bizottságot, amely a későbbiekben vizsgáztatni fogja a távhőszolgáltató vezetőtanácsi tisztségeire pályázókat – magyarázta Derzsi László frakcióvezető a csütörtöki ülésen.

Hangsúlyozta,

az új vezetőtanács kinevezésére feltétlenül szükség van, hiszen a jelenlegi nem legitim.

Mike Levente, a Magyar Polgári Párt (MPP) frakcióvezetője szerint a mostani határozattervezet csupán látszatmegoldás, szerinte elsősorban anyagi támogatás kellene. Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) egyetértett az aktuális előterjesztéssel, a többség végül megszavazta a napirendet.

{K1}

Törzstőkét emelnének

Venczel Attila jegyző rámutatott,

mindenképp rendezni kell a szolgáltató jogi helyzetét, de jelenleg az a legsürgősebb, hogy az önkormányzat anyagi segítséget nyújtson a vállalatnak, ha meg akarják azt menteni a csődtől.

„Sürgetők a határidők, hiszen az utolsó negyedévben már nem lehet módosítani a költségvetés beruházási jegyzékét, így nem lesz lehetőség az átcsoportosításokra” – emlékeztette a képviselőket.

Fotó: Ifj. Haáz Sándor

Noha abban minden képviselő egyetértett, hogy emelni kell a távhő gigakalóriánkénti árát, az RMDSZ azzal a javaslattal állt elő, hogy ne 800 ezer lejes hitelt nyújtsanak a szolgáltatónak, hanem inkább a cég törzstőkéjét emeljék meg egymillió lejjel. A két összeg közötti különbözetet a szolgáltatás optimalizálására szánnák, a többi a vállalat által termelt veszteség kiegyenlítésére szolgál. Ezzel kapcsolatban határozattervezetet nyújtottak be. Derzsi szerint

sem gazdaságilag, sem jogilag nem a legjobb megoldás a hitel folyósítása, hiszen nincs rá garancia, hogy az Urbana Rt. azt egy éven belül törleszteni tudná.

Venczel Attila szerint a törzstőkeemelést a versenyhivatalnak is jóvá kell hagynia, ami nem valószínű, hogy a jövő csütörtöki önkormányzati ülésig – amikor a cég megsegítéséről kellene dönteni – megtörténik. A költségvetés ugyanakkor módosítható ezen javaslat mentén is. Az elképzelés nem nyerte el feltétel nélkül a többi frakció tetszését, így az RMDSZ előterjesztését még meg fogják vitatni a jövő heti soros testületi ülést megelőzően.

{A}

A válságos helyzetről

Németi Zoltán, az Urban Rt. pénzügyi igazgatója kifejtette, mielőtt megkezdenék az őszi távfűtés-szolgáltatást, a törvények szerint több feltételnek is meg kell feleljen a vállalat, ami egyebek mellett a kazánok és a mérőórák ellenőrzését és egyéb karbantartási munkálatokat jelent. Ezeket már részben el is kezdték, minden anyagi fedezet nélkül, a képviselők segítségében bízva.

„A legutóbb küldött pénzügyi jelentésből az látszik, hogy ha szeptember negyedik hetében nem fizetjük ki az áramszolgáltatónak egy régebbi adósságunkat, valamint a májusi és júniusi biomassza-vásárlással kapcsolatos tartozásunkat, akkor nagy a veszélye annak, hogy nem tudunk újabb fűtőanyagot vásárolni és nem tudjuk a fűtést beindítani” – magyarázta, hozzátéve, hogy a törvények szerint előállítási ár alatt nem indíthatják el a szolgáltatást. Németi szerint a távhőszolgáltatás gigakalóriánkénti árának csökkenése, továbbá a fűtés előállítási költségének és a minimálbérek növekedése, valamint a vállalat tevékenységi körének csorbítása vezetett a csődközeli helyzethez.