Közadakozásból gyűjtenének építőanyagot, hogy kalákában szobát építsenek

Bíró Blanka 2019. szeptember 16., 21:15

Konténerből kialakított szükséglakást gyújtottak fel még tavasszal Sepsiszentgyörgyön, egykori idős lakója azóta rendkívül nehéz körülmények között tengeti mindennapjait. Az Őrkő lakótelepen élők egy egyesület közreműködésével most a segítségére sietnek.

Fotó: Bíró Blanka

Még tavasszal gyújtották fel Eötvös Cionca Miklós konténerből kialakított szükséglakását, az idős férfi akkor éppen nem tartózkodott otthon. A férfi azóta testvére pajtájába húzza meg magát, nehéz körülmények között él. Testvére szerint fiatalok gyakran gúnyolták az idős férfit, dobálták a konténert, ugráltak a tetején – éppen ezért nem kizárt, hogy ők gyújtották fel a „lakást”. Azóta még jobban tönkretették, szétfeszegették a fémdobozt, így

már nem is lehet megjavítani.

A problémát a Sepsi GAL Egyesület jelezte, mivel a sepsiszentgyörgyi önkormányzat helyezte ki szükséglakásként a konténert. Tóth-Birtan Csaba alpolgármester elmondta, nem tudnak gyorsan segíteni, hiszen újabb szükséglakásuk nincs, a szociális lakásokra pedig hosszú a várakozási lista. Az Őrkő negyedben élők összefognának, hogy segítsenek Miklósnak. Jelenleg az a megoldást körvonalazódik, hogy a testvére lakása mellé építenek neki egy szobát.

{A}

Közadakozásból már összegyűlt három raklap tégla, ám ez még nem elég az építkezéshez, ezért

abban bíznak, hogy adományokból összegyűl a hiányzó építőanyag.

Az Amenkha Egyesület vállalta, hogy kalákában megépítik a szobát. Az adakozók Szabó Attilát, a Sepsi Rádió Szociális Háló műsorának szerkesztőjét kereshetik, aki több programot kezdeményezett a romák megsegítésére.