Székelyföldi legendás tavaink, ahogy még sosem látta

A Gyilkos-tó és a Szent Anna-tó mélyére merült dr. Hantz Péter biofizikus, kutatóbúvár, hogy bemutassa a lenti világot, és mintát vegyen a tudományos vizsgálatokhoz. A kutató számos fényképet készített, csapatának összesített munkáját szerkesztőségünk rendelkezésére bocsátotta.

Érdekes természeti jelenségeket ritkán hagyunk magyarázat nélkül: a racionális okfejtés hiányából fakadó űrt legendákkal tölti ki a népi hiedelem – indítanak tudományos cikkükben a kutatók, akik mielőtt eredményeik bemutatásához fognának, a kutatásokat időben jóval megelőző, az említett tavakhoz kapcsolódó legendákat, népi hiedelmeket ismertetik.

A Gyilkos-tó keletkezése a legenda szerint egy lányrabló haramia égi büntetéséhez köthető. A szerelméhez hűséges hajadont – akit Fazakas Eszter és ditrói Ferencz Anikó néven is emlegetnek – egy gonosztevő rabolja el, aki előbb kincsekkel próbálja megvásárolni a lány szerelmét, de amikor elutasítással találkozik, erőszakhoz folyamodik. A lány ekkor a hegyekhez fohászkodik, akik megsegítik:

mindent maguk alá temetnek.

Egyes legendaváltozatokban az omlás – a lány és a rabló mellett – egy juhnyájat is elpusztított. Az egykori vörös színt az eltemetett juhok vérével, a mai – a planktonosodás miatti – kékesszöldet pedig Fazakas Eszter szeme színével hozzák összefüggésbe, aki minden éjjel feljön a tó mélyéről, hogy kedvesét várja.

{P12}

A Szent Anna-tó legendája szintén több változatban ismert, de gyökerük hasonló. A tó helyén egykoron vár állott, akárcsak a Bálványos-hegy csúcsán. Ezekben két kevély testvér lakott, akik egymást sem szerették. Amikor egyikük egy cifra, hatlovas hintó birtokába jutott, a másiknak még csodálatosabb hintó kellett, és ördögi ötlete támadt. A kíméletlenebb legendaváltozat szerint a várába hurcoltatott tizenkét szép szűzlányt, amelyek közül a legszebb Anna volt. Poroszlóival meztelenre vetkőztettette, majd hintója elé fogatta őket. A hajadonok azonban nem bírták elhúzni a hintót, így a gazdag úr mérgében ostorral kezdte verni őket. Ekkor

Anna megátkozta az urat, a vár elsüllyedt, helyén tó keletkezett.

A legenda vége szerint a lányok hattyúkká, az úr a tó közepén lévő örvényben vergődő sárkánnyá változott.

A hiedelem szerint a Gyilkos-tó mélyén egy sárkánykígyó lakik. A Szent Anna-tóról pedig az a hír járja, hogy „nincs feneke, esszeköttetésben áll az óceánnal. Amikor az óceán erőst hullámzik, a tón es nagy hullámok jőnek”. Olyan feltevéseket is hallhatunk, amelyek szerint halálos örvények lennének a tóban.

{P11}

Ami a valóságot illeti, a Gyilkos-tó keletkezése az 1837. évi nyári esőzések, illetve az 1838. év eleji földrengések számlájára írható. Ekkor a Gyilkos-havasról leszakadó törmelék elzárta a Keleti-Kárpátok Békás-szorosa melletti Vereskő-patak medrét. A felgyülemlett, tíz méternél is mélyebb víz elpusztította ugyan a völgy fenyőfáit, azonban

a fák víz alá kerülő törzsei csodálatos részletességgel megőrződtek.

A belemosódó vas-oxid miatt kezdetben vörös színű tavat eleinte Verestónak hívták, mai nevét Orbán Balázs honosította meg 1864-ben, de román nyelvterületen ma is „eredeti” nevét használják.

{P15}

A Szent Anna-tó Délkelet-Európa legépebben fennmaradt krátertava, amelyet csak esővíz táplál. A tó a Keleti-Kárpátokban található Csomád-hegység egyik utolsó, mintegy 30 ezer évvel ezelőtti vulkáni kitörése után visszamaradt kráterben jött létre. A szomszédos kráterben található a Mohos-tőzegláp, amely egy korábbi tó feltöltődése révén jött létre.

{A}

Az utóvulkáni tevékenységeknek köszönhetően Székelyföldön számos híres szénsavas ásványvizű forrást és mofettát (nagyrészt a levegőnél nehezebb szén-dioxidból álló gázkeverékkel feltöltődő mélyedéseket) találunk. A mofettákat gyógyászati célra, főleg keringési betegségek kezelésére is használják.

A székelyföldi tavak kutatásával több jeles ökológus, geológus és limnológus foglalkozik. Köztük van dr. Máthé István (Sapientia EMTE) és dr. Felföldi Tamás (ELTE), akik szerint a Szent Anna-tó bakteriális közössége – tenyésztéses és DNS-alapú vizsgálatok alapján – nagy fajgazdagságot mutat.

A kutatásaik során kitenyésztett egyik baktériumtörzset új fajként, Rhizobium aquaticum néven, míg egy másik törzset

új fajként és egyben új nemzetségként, Siculibacillus lacustris elnevezéssel írtak le.

Az első egy olyan nemzetség tagja, amelyet jellemzően talajból, növények gyökereihez kötődő baktériumként írtak le korábban, ez esetben pedig szabadon élő, vízben lebegő (ún. planktonikus) formáját sikerült leírni.

{P16}

Dr. Magyari Enikő, az ELTE Környezet- és Tájföldrajzi Tanszékének, az MTA–MTM–ELTE Paleontológiai Kutatócsoportjának tagja az elmúlt időszakban végzett fúrások eredményeiről számolt be. „Fúrásaink áthaladtak a Szent Anna-tó aljára ülepedett iszaprétegen, és elérték a vulkanikus eredetű kőzetek törmelékét. A tó történetét pollen, növényi makrofosszília, szilíciumvázas alga, nyomelem és radiokarbon típusú vizsgálatok segítségével rekonstruáltuk.

Ez az »első tó« mintegy tízezer évvel ezelőttig volt jelen, majd a vízszint csökkenni kezdett, és tőzegmohaláp nőtte be a tavat. Ennek oka a kora-holocén időszak mainál kontinentálisabb klímája volt, a mainál melegebb nyarakkal, magasabb párolgási szinttel és kevesebb nyári csapadékkal. (...)

Ennek oka a közép-holocén időszakban meginduló nyári középhőmérséklet-csökkenés és a hozzáférhető nedvességtartalom növekedése volt. (...)

{P17}

A Szent Anna-tó mélysége mintegy 2800–3000 éve lehetett a legnagyobb, körülbelül 12–13 méter. Azóta a vízszint enyhén csökken, a tó alján lévő iszapréteg pedig vastagszik. Az egy-másfél évtizede bekövetkezett »zöldülés«, vagyis a plantonikus eutrofizáció elsősorban az emberi hatások miatt következhetett be, de nem zárható ki, hogy kis mértékben a klíma melegedése is szerepet játszhat benne.”