Csicsergő udvar – a Forgatag legsikeresebb programjai között (x)

2019. szeptember 12., 15:29

Gyerekkacaj, sikítozás, felhőtlen nevetés. Máris hiányozhat a gyermekeknek, kicsiknek és nagyobbaknak, anyának és apának az a sok-sok program, amit az idei Vásárhelyi Forgatag kínált a családoknak a nyár utolsó napjaiban.

Fotó: Vásárhelyi Forgatag

Már az első Forgatag bebizonyította, a gyerekeknek szóló foglalkozások a legnépszerűbbek, és ez azóta sem változott, hiszen mindmáig a legsikeresebb programpontja a Forgatagnak. A titok a célközönség, vagyis a gyerekek – mondja Bálint Erika programvezető, akiket a kíváncsiság hajt, akik ugyanúgy hetedszerre vagy századjára is kipróbálják a kézműves tevékenységeket, a különböző foglalkozásokat, mert ők

játszani jönnek a Forgatagra.

A Liget játszótere ad otthont minden évben a családi programoknak, helyszínileg a civilek programjai és egyik főtámogató, a Gedeon Richter Egészségforgatag nevű programjai között.

A kézműves foglalkozások mellett (bútorfestés, hímzés, szövés, babakészítés, ruhafestés) számos egyéb tevékenység várta a kíváncsi gyermeksereget: a legkisebbeket a Cseperedők Forgataga, amely talán az egyik legnépszerűbb volt, barangolni lehetett a mágnesek birodalmában és kipróbálni kreatív játékokat, lehetett íjászkodni, ügyességi próbákon részt venni, és vendégként érkezett a Forgatagra a kolozsvári a Sétáló Bábszínház, amely csodát művelt, hiszen

ennyi gyerek egyszerre talán sosem ült csendben, figyelmesen a Ligetben,

mint amennyien végignézték a bábjátékot. A jókedvű Kolompos zenekar pénteki koncertje igazi forgatagos hangulatot varázsolt a ligeti fák közé, és vasárnap délelőtt idén is gyermektáncház várta a kicsiket.

Fotó: Vásárhelyi Forgatag

A gyermekprogramokra ebben az évben új névvel lehetett rátalálni. Molnár Imola programigazgató elmondta, régóta gondolkodtak azon, hogyan lehetne ezt a programot úgy fejleszteni, jobbá tenni, hogy az ne vonjon le máshonnan energiákat. „Így született meg egy egyesület létrehozásának az ötlete, mely már a nevében – Parapács – is jelzi, hogy mivel, kikkel szeretnénk foglalkozni, a programjaink pedig rámutatnak az egyesület tényleges célkitűzésére, a családok erősítése, megszólítása a Forgatag keretében. A hivatalos keret jelentősen segítette a családi programok megszervezését a Forgatag többi programjától függetlenül.”

Idén a gyermekprogramok zömét tehát már a Parapács Egyesület szervezte, koordinálta, ugyanakkor egy táncházzal is gazdagították az eseménysorozatot, hiszen a gyerektevékenységek mellett a hagyományőrzés is fontos célkitűzése az egyesületnek.

Bálint Erika is úgy látja, hasznos volt az egyesület létrehozása, mivel egy rendezvényen belül sok költséggel kell számolni, hiszen a kevésnek tűnő útiköltségtől egy zenekar teljes ellátásáig minden pénzbe kerül. Számos olyan pályázati kiírás van, ahol ezekre is lehet támogatást kérni. Ebben pedig nagy és fontos szerepe van a Parapács Egyesületnek. Az idén ez a Bethlen Gábor Alap támogatásával valósult meg.

Fotó: Vásárhelyi Forgatag

A névadás mellett más újdonsággal is készültek idén, például a társasjátéksarokkal, vagy a hajtánypályával, ami már

a tizenéveseknek is tudott szabadidős programot kínálni. Ők amúgy az a korosztály, akiket nagyon nehéz megszólítani,

és minden évben fejtörést okoz a szervezőknek – árulta el Erika. Ezen kívül azoknak a kismamáknak szeretnének egy meghitt helyet biztosítani, akik egészen pici babával érkeznek, hogy nyugodtan megetethessék a gyerekeket, esetleg beszélgethetnek más anyukákkal.

A Parapács Egyesület jövőjéről Molnár Imola elmondta, elsősorban a Forgatagos családi tevékenységek kibővítésén, fejlesztésén szeretnének dolgozni, de ez nem zárja ki, azt hogy év közben egy-egy családi napot, interaktív, hagyományőrző foglalkozást ne szervezzenek. Ez persze mindig idő, pénz és ember kérdése.

(X – Fizetett hirdetés)