Csíki államférfi a boldog időkben

Kovács Attila 2019. szeptember 11., 18:30

Száz éve hunyt el Csíkzsögödi Mikó Bálint főispán, főrendiházi tag, Csík megye egykori főispánja, akinek csíkszeredai mellszobránál szerda délután elhelyezték a megemlékezés koszorúit.

Fotó: Gábos Albin

Az egyik volt a kiegyezést követő boldog idők két helyi államférfia közül – így mutatta be Mikó Bálint országgyűlési képviselőt, egykori Csík megyei főispánt Ráduly Róbert Kálmán csíkszeredai polgármester. Emlékeztetett, hogy

ő volt a csíkszeredai főgimnázium felépítésére alakult bizottság elnöke is, akkor már nyugalmazott főispánként.

,,Gyakorlatilag ő azzal a boldog világgal együtt halt meg, 1919-ben, szeptember 11-én” – mondta a városvezető.

Fotó: Gábos Albin

Szeptember 11-e több okból nevezetes nap Csíkszereda történelmében; 1940-ben ezen a napon tért vissza a város a magyar hazához és vonultak be a honvédek, négy évvel később pedig, szintén szeptember 11-én, ahogy Darvas-Kozma József címzetes esperes, pápai káplán, a Szent Kereszt Főplébánia plébánosa fogalmazott, a szovjet hadsereg a románokkal együtt megszállta a várost, és ez a megszállás azóta tart.

{A}

,,Egy olyan személynek adjuk meg a tiszteletet, aki a magyarságára büszke volt, és sokat tett ezért.

Megadatott neki, hogy nem kellett még az utolsó hónapjaiban átélje azt, amit Trianon után az erdélyi magyarság átélt

– emlékezett Darvas-Kozma József, aki a jelenlevő diákok számára Márton Áron püspök, a gimnázium egykori diákja üzenetét tolmácsolta.

Nemzeti kisebbségi sorsban a középszerűek rászabadítása a vezető helyekre, nemzeti tragédiát jelent.

A közös ima után Mikó Bálint szobránál a helyi és megyei önkormányzat, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa, valamint a Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium és a Márton Áron Főgimnázium képviseletében helyezték el a jelenlévők a kegyelet koszorúit.

Fotó: Gábos Albin

Fotó: Gábos Albin