Videóra vették, ahogy elhurcolja a megölt tehenet a medve

Széchely István 2019. szeptember 11., 22:00

Három nap leforgása alatt három tehenet öltek meg a medvék Pálpataka határában. A szétszórt tanyai település lakóinak többsége állattartásból él, de a történtek miatt legtöbbjük már nem meri kihajtani a legelőre állatait, félnek az újabb medvetámadásoktól.

Magával húzza zsákmányát a nagyvad Fotó: Facebook

Videofelvétel is készült arról, ahogy egy medve marcangolja, majd elvonszolja a legelőn megölt egyik szarvasmarhát. A támadások az elmúlt szerdán és pénteken történtek, és mivel a háromból két tehén elpusztítása között mindössze két óra telt el, a helybéliek egy része arra gyanakszik, hogy nem egy, hanem több medve ölt az elmúlt napokban a pálpataki legelőkön, a területen illetékes vadásztársaság vezetője szerint viszont az is elképzelhető, hogy egyetlen, jól megtermett medve terítette le a hétmázsás teheneket.

A videofelvételen látható medve által marcangolt szarvasmarha id. Imre Ferencé volt. Amint azt megkeresésünkre az állattartó gazda elmondta, pénteken délután ölhette meg a nagyvad a tehenét, mert az állat este már nem tért haza, csak másnap reggel találták meg. Három tehenet is „megütött” a medve az elmúlt napokba Pálpatakán, azt nem tudja, hogy ugyanaz a nagyvad pusztította-e el mindhármat, de amint az a videón is látszik, az ő

hétmázsás állatát „egy nagy fekete medve forgatta”

– fűzte hozzá a férfi, akinek mintegy 4–5 ezer lejes kára keletkezett, és jelentette az esetet, hogy kártérítést kapjon a környezetvédelmi minisztériumtól. Megmaradt állatait péntek óta bent tartja, nem meri kihajtani őket a legelőre, mert ott már nappal sincsenek biztonságban.

Muszáj kihajtania állatait a legelőre

Ifj. Lőrincz Györgynek az egyik tehenét szintén péntek délután pusztította el a nagyvad.

Nem biztos, hogy egy medve volt, mert lehetetlenség, hogy két órán belül ugyanaz a medve megöljön még egy tehenet

– vélekedett a károsult, aki szerint rengeteg a medve a környéken. „Bocsokat gyakran lehet látni, nagyobb testű medvéket ritkábban, azok napközben elhúzódnak a hűvösebb helyekre, és inkább délután vagy korán reggel szoktak vadászni” – fogalmazott.

Neki egy 750 kilós állatát ragadta el a nagyvad, szintén 4–5 ezer lejes kára keletkezett, a kártérítés viszont legfeljebb 3000–3500 lej lesz, ráadásul tejtámogatást sem kaphat már az elvesztett állat után – panaszolta el a gazda. Huszonhét tehene maradt még, és a történtek ellenére muszáj kihajtania azokat a legelőre, hiszen az állatoknak legelniük kell. Több kutyával próbálják védeni a csordát, de amint azt ifj. Lőrincz György elmondta, tisztában van vele, hogy egy több száz kilós medvétől nem tudják megóvni a szarvasmarhákat, mert

egy ilyen nagyvad számára az 50–60 kilós kutyák csak „játékszerek” – egyszerűen szétdobálja őket.

„A medve napközben is jön-megy”

Tódor Vendelnek szintén egy 750 kilogrammos tehenét „ütötte” meg a medve múlt szerdán az itatónál, ráadásul a kára még jelentősebb, mivel az állat vemhes volt. Tizenöt szarvasmarhája maradt, azokat már ki sem engedi villanypásztorral elkerített telkéről, mert „a medve napközben is jön-megy” a legelőn. Az állattartó gazda nem először károsultja medvegarázdálkodásnak, három évvel ezelőtt már elvesztette egy tehenét hasonló körülmények között. Akkor

több mint fél évet várt a kártérítésre,

reméli ezúttal is megkapja, még ha időbe telik is.

Kilövési engedélyt kérnek

A támadásokról készült jegyzőkönyvek alapján kérni fogja a környezetvédelmi minisztériumtól a Pálpatakán garázdálkodó medve kilövésére vonatkozó engedélyt a területen illetékes Zetelaka és Társai Vadásztársaság – közölte megkeresésünkre Benke József, a társaság igazgatója. Elmondta, egy hétmázsás tehenet csak egy nagy termetű medve tud leteríteni, és ha egy ilyen példány vert tanyát Pálpataka környékén, illetve már ismeri a tehéncsordák útvonalát, elképzelhető, hogy mindhárom szarvasmarhát ugyanaz a medve ölte meg. Ő azt tanácsolta az állattartó gazdáknak, hogy

ne vigyék el a tehéntetemeket, ne adják a kutyáknak a húst, hagyják ott a medvének, különben az újra tehenekre fog támadni.

Mivel a kilövési engedély igénylése továbbra is hosszadalmas és bürokratikus folyamat, még az is beletelik három-négy hétbe, amíg kérésükre választ kapnak a szakminisztériumtól.

„Addig a medve még megfog hármat” – indokolta a gazdáknak adott tanácsot Benke József. A kilövési engedély beszerzéséig a vadászok sem tudnak sokat tenni, terepszemléket is hiába végeznének, ha nem lőhetnek rá a garázdálkodó medvére – mondta a szakember.

{A}

Noha szokatlanul gyakran támadt tehenekre a medve Pálpatakán az elmúlt napokban, mégsem ez volt a legnagyobb pusztítás a tanyai településen. Amint azt Benke Józseftől megtudtuk, a 2013-as szárazság idején tizenegy nap alatt összesen nyolc tehenet öltek meg a medvék Pálpatakán:

a tehenek odamentek hűsölni a víz mellé, s a medve várta őket, mint Afrikában az itatóhelyen az oroszlán a gazellát.

Benke József szerint „sajnos ezek a károk ismétlődni fognak, amíg a minisztérium nem hagyja jóvá a kilövési kvótát”. Ők a Zetelaki Területtulajdonosi Társulás nevében beperelték a szaktárcát a vonatkozó törvények alkalmazásának a hiánya miatt, a pozitív kimenetelű eljárástól remél megoldást a problémára a vadásztársaság vezetője.