Brazil orvos és budapesti rapénekes is fellép a marosszentgyörgyi keresztény zenefesztiválon (x)

Székelyhon 2019. szeptember 11., 18:50

Ifjúsági Keresztény Zenefesztivál lesz szeptember 14-én, szombaton a marosszentgyörgyi Hét fáknál – a gokartpálya és a Sörpatika közelében –, ahol már több alkalommal a Vásárhelyi Forgatag, a Félsziget fesztivál, vagy az utóbbi években a Vibe fesztivál is helyet kapott.

Az Ő az út! elnevezésű rendezvényt a marosvásárhelyi Magvető közösség és a Regnum Christi Alapítvány szervezi, a népszerűsítésben pedig a katolikus és református paróhiák segítenek. Egyik kezdeményezője, Sófalvi Szabolcs, Marosszentgyörgy polgármestere így nyilatkoztott a fesztivállal kapcsolatban:

„Mint egy nagy községnek a vezetője, azt tapasztalom, hogy fontos fejleszteni a település infrastruktúráját, víz-, csatornahálózatot építeni, utakat aszfaltozni, és ezt mi sikeresen meg is tesszük. Életbevágóan fontos viszont az, hogy

a közösséget építeni, az itt lakó személyeket, családokat lelkileg és szellemileg is erősíteni kell.

A személyes életemben is azt tapasztalom, hogy csak ha lelkileg is erős vagyok, akkor tudok a munkában, a türelemben, a döntésekben, a segítőkészségben is fáradhatatlanul előremenetelni. Emiatt szervezünk vagy támogatunk ilyen jellegű hiterősítő rendezvényeket, figyelembe véve azt is, hogy a keresztény értékeket vagy a nemzetet megerősítő dolgokat és üzeneteket a különböző korosztálynak megfelelő úton-módon kell terjeszteni. A korábbi évek tapasztalatai azt mutatták, hogy a fiatalok lelkéhez is közelebb kerülhet az Örömhír, ha fiatalos, dicsőítő zenével, jó hangulatú, kreatív rendezvények által tesszük ezt.”

A Maros-parti programot fiatalok állították össze fiataloknak, de bármilyen korosztály részt vehet.

A belépés ingyenes.

A rendezvény 17 órakor kezdődik változatos „sátorprogramokkal”, köztük: élményszínház, óriás puzzle, családommal csapatom, gyereksátor, imaséta, sörözz a papoddal, könyvsátor, brazil sátor, bonus pastor sátor, szabadulószoba, imasátor stb. A dicsőítő koncertek 19 órakor kezdődnek, elsőnek a budapesti Shalom csapat koncertezik, velük együtt énekel Zani (Lima Zanderson), a brazíliából érkező fiatal, misszionárius orvos is.

A katolikus és református lelkészek áldása után a marosvásárhelyi Blessed Dance Crew táncosai lépnek színpadra majd 19.40-től az ugyancsak Budapestről érkező Eddy keresztény, könnyűzene (rap)énekes, aki egyben személyes tanúságtételével is buzdítja a jelenlévőket. Az estet a közismert Csiszér László, Csíkmenaságról származó énekes és csapata dicsőítő koncertje zárja.

Az Ő az út! zenefesztivál három korábbi rendezvényén Pintér Béla, Unless, Csit-band, Reménység, Magvető, Worship-team, Sipos Tiffany, Nemes Tibor és még sokan mások léptek színpadra. A szervezők péntek délutánig várják 5 fős csapatok jelentkezését a 0743622153-as telefonszámon, a sátorprogramok ideje alatt ugyanis megrendezik A MI UTUNK csapatok versenyét is, ahol különböző tombolajegyeket nyerhetnek a résztvevők. A rendezvény helyszínén óriáscsúszda és trambulin is fog működni, és vásárolni lehet helyi fagyit és kürtőskalácsot.

(X)