Olvasójátékkal készülnek a Nemzetközi Könyvvásárra

Szász Cs. Emese 2019. szeptember 11., 10:50

Bár a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár november 14–17. között lesz, a szervezők idén is gyerekeknek szóló olvasójátékkal hirdetik meg a nagyszabású könyves szemlét.

Évek óta több száz kis- és nagydiákot mozgat meg a játék az ország több megyéjében Fotó: Facebook/Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár

A 25. könyvvásáron immár hatodik alkalommal szervezik meg az Olvasd el, és játssz velünk! elnevezésű játékot. A szervezők évről évre kiemelt figyelmet fordítanak a kortárs irodalom népszerűsítésére, az olvasóvá nevelésre, a játék pedig kitűnő lehetőséget biztosít arra, hogy az olvasni szerető gyerekek és ifjak újabb igényes kortárs művekkel ismerkedjenek meg, illetve hogy azok is megkedveljék a nyomtatott betűket és a könyv illatát, akik kevésbé szeretnek olvasni.

A jelentkezőknek a játék szervezői által kijelölt műveket kell elolvasniuk, majd olyan feladatokat kell megoldaniuk, amelyek lehetőséget biztosítanak az olvasói élmények megosztására.

A szervezők négy kategóriában hirdetnek játékot: a negyedikeseknek Keresztesi József Csücsök, avagy a nagy pudinghajsza című verses meseregényét, az ötödikeseknek és hatodikosoknak Igaz Dóra Egy fiú a csapatból című kötetét kell elolvasniuk, a hetedikes és nyolcadikos korosztálynak Wéber Anikó idén megjelent Zuhanórepülés című kötetével kell megbirkóznia, a középiskolások pedig Grecsó Krisztián legújabb könyvével, a Verával ismerkedhetnek.

{A}

A versenyre szeptember 20-áig háromfős csapatok jelentkezését várják. Az előválogatón túljutó csapatok névsorát november 7-én teszik közzé. A döntősök a 25. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron találkoznak egy újabb játékra.

Az Olvasd el, és játssz velünk! nagy népszerűségnek örvend a fiatalok körében, a játék évek óta több száz kis- és nagydiákot mozgat meg az ország több megyéjében.