Nehezen gyűrték le Máltát a románok

Horváth Bálint Ottó 2019. szeptember 08., 21:29

A vártnál nehezebben szerezte meg a kötelező három pontot a román labdarúgó-válogatott Málta ellen az Európa-bajnoki selejtező F csoportjának 6. fordulójában.

Fotó: Facebook/Malta Football Association

A vasárnap este Ploiești-en lejátszott mérkőzésen Románia már tíz perc után betalált, de a gólt les miatt érvénytelenítették. Ezután sorra rontották el helyzeteiket a hazaiak, Andone, Marin és Pușcaș is megszerezhette volna a vezetést.

A kihagyott lehetőségek pedig majdnem megbosszulták magukat, a máltaiak ugyanis ziccerbe kerültek, és a spanyolok ellen is bravúrral védett Tătărușanunak újra nagyot kellett hárítania.

A szünetben gól nélküli döntetlen volt az állás, de aztán a román együttes

rögtön a második játékrész elején előnybe került,

Ianis Hagi beadásából George Pușcaș fejjel talált be. A folytatásban akadoztak a román játékosok támadásai, akiknek már kevés lehetőségük akadt, és nem is tudtak újabb gólt szerezni.

Fotó: Facebook/Malta Football Association

Végül nehezen, 1–0-ra nyert a román válogatott a szigetországi csapat ellen, amelyet júniusban idegenben sokkal könnyebben, 4–0 arányban múlt felül. A kötelező három pontot azonban megszerezte Cosmin Contra szövetségi kapitány együttese, és

még versenyben van a továbbjutásért.

Az igazi erőpróbák azonban a selejtezők zárásán, októberben és novemberben következnek, amikor a két északi riválissal, Svédországgal és Norvégiával is hazai pályán mérkőznek meg.

{A}

Labdarúgó Európa-bajnoki selejtező, F csoport, 6. forduló:
Románia–Málta 1–0 (0–0).
Gólszerző: Pușcaș (47.).
Románia: Tătărușanu – Adrian Rus, Chiricheș, Chipciu, Ștefan – Cicâldău, Marin (Stanciu, 59.), Bordeianu, Hagi (Grozav, 72.) – Andone, Pușcaș (Keșeru, 77.).

A játéknap további eredményei:
Svédország–Norvégia 1–1 (0–1),
Spanyolország–Feröer 4–0 (2–0).

Az F csoport állása:
1. Spanyolország 6 6 – – 17–3 18
2. Svédország 6 3 2 1 13–8 11
3. Románia 6 2 1 2 13–7 10
4. Norvégia 6 2 3 1 11–8 9
5. Málta 6 1 – 5 2–11 3
6. Feröer 6 – – 6 3–16 0