Ajándék iskolatáska a kisdiákoknak

Bíró Blanka 2019. szeptember 05., 20:37

Az elmúlt hét évben több mint tizenötezer háromszéki diák kapott tanfelszereléssel ellátott iskolatáskát Kovászna Megye Tanácsától. Idén több mint 2000 előkészítős kisdiák az Iskolatáska program kedvezményezettje.

Fotó: Kocsis B. János

A csomagokat csütörtökön osztották szét a tanintézetek vezetőinek. A lányok és fiúk különböző, névcédulával ellátott iskolatáskát kapnak, ceruzákkal felszerelt tolltartóval, szendvicses dobozzal és üzenőfüzettel.

{A}

A programra idén 123 ezer lejt különített el a megyei tanács

– mondta a csütörtöki igazgatói értekezleten Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke. Hozzátette, idén több mint 600 diákot és 300 felkészítő tanárt díjaztak, akik a különböző versenyeken értek el kiemelkedő eredményeket.

Fotó: Kocsis B. János

Az iskolatáska program sokat segít, elsősorban a nehéz anyagi helyzetben levő családoknak. Egyforma eséllyel kezdik az iskolát, de minden gyerek örül az ajándéknak

– mondta az átadón Nagy Ilonka, a nagyborosnyói Bartha Károly Általános Iskola és négy alárendelt egységének igazgatója.

Fotó: Kocsis B. János

Idén a legtöbb előkészítős diák az árapataki Romulus Cioflec Általános Iskolában van, 133 kisdiák (79 fiú, 54 lány) kezdi a tanévet, a legkevesebb létszámú előkészítős osztály három lánnyal indul a kommandói Horn Dávid Általános Iskolában.

Fotó: Kocsis B. János