Rohammentőben született meg a fiatal nő harmadik gyermeke

Bíró Blanka 2019. szeptember 04., 18:06

A rohammentőben, a tűzoltók segítségével szülte meg harmadik gyerekét egy 19 éves esztelneki nő szerdán.

Képünk illusztráció Fotó: Tamás Attila

A Kovászna megyei tűzoltóság tájékoztatása szerint szerdára virradóan riasztották a kézdivásárhelyi rohammentőket, hogy Esztelnekről a kézdivásárhelyi kórházba kell szállítani egy vajúdó nőt. Noha a két település között mindössze 15 kilométer a távolság, és a mentőalakulat is rövid idő alatt a helyszínre érkezett,

a fiatal nővel már nem értek be a kórházba, amint végignyúlt a mentőautóban lévő hordágyon, megszületett a kislánya.

A háromtagú mentőcsapat azonnal ellátta az újszülöttet, majd, miután meggyőződtek, hogy anya és kislánya jól vannak, az állapotuk stabil, elindultak a kórház felé.

{A}

A 19 éves nő a harmadik gyermekének adott életet. Marius Tolvaj, a tűzoltóság szóvivője rámutatott, a kézdivásárhelyi egység megalakulása óta, vagyis az elmúlt hét évben a tűzoltóknak ez volt az első ilyen tapasztalatuk, korábban nem kellett szülésnél segítsenek.

Fotó: Kovászna megyei tűzoltóság

A Szőcs Olivér, Balogh Tihamér és Ráduly Lajos tűzoltókból álló rohammentő-egység sikeresen állta a próbát – összegzett a szóvivő.