Új útra még legalább három évig biztosan nem számíthatnak Szécsenyben

Kovács Attila 2019. augusztus 30., 15:00

Még évekig várniuk kell a Csíkszereda szécsenyi övezetében lakóknak a korszerű útra. A jelenlegi gödrös, poros útszakaszt évente kétszer is javítani kell, a rongálódás viszont folyamatos.

A nehézgépjármű-forgalom és az esőzések is rongálták idén az útszakaszt Fotó: Gábos Albin

Visszatérő probléma nyár végén a szécsenyi út állapota, amire az utóbbi időszakban több helybéli is panaszkodott. A Szeredai fürdőtől kezdődő és közel 3 kilométeres hosszúságban lakott területen át vezető makadámúton ilyenkor már kevésbé látszik a tavaszi javítás eredménye, a kátyúk sokasodnak, autóval közlekedni csak kellő óvatossággal, korlátozott sebességgel lehet.

Az ott közlekedő autóvezetők azt kifogásolják, hogy noha Szécsenyben is hasonló mértékű helyi adókat kell fizetni, mint a város más, kedvezőbb útviszonyokkal rendelkező részein, a helyzet nem változik, és sűrűbben kell javítaniuk a gépjárműveket is.

Az említett szakaszon ugyanakkor rönkszállító teherautók is közlekednek, amelyek szintén rongálják az utat.

Ősszel is lesz munka

Kérdésünkre Szőke Domokos csíkszeredai alpolgármester emlékeztetett, idén tavasszal már volt egy javítás a kavicsozott, hengerelt úton, de az ismétlődő, jelentős esőzések legalább annyi kárt tettek az úttestben, mint a rönkszállító autók. Utóbbiak kitiltását, közlekedésük korlátozását pedig nem tudja biztosítani a polgármesteri hivatal – tette hozzá.

{A}

Az alpolgármester azt ígérte, az út kövezését, a keletkezett kátyúk eltüntetését ismét elvégzik az ősz folyamán, nemcsak a főúton, hanem a mellékutcákban is. A mostani helyzetben nem tehet ennél többet a helyi önkormányzat

mindaddig, amíg a városrészben tervezett, jelenleg hiányzó víz- és szennyvízhálózat el nem készül. Az út korszerűsítését csak a beruházás befejezése után tervezik, mivel a vezetékek elhelyezéséhez ásni kell.

Köves, poros út Fotó: Gábos Albin

Új útra még legalább három évig biztosan nem számíthatnak a városrész lakói.

A regionális víz- és csatornaszolgáltató Harvíz Rt. következő nagyberuházása, amelynek támogatása érdekében az Európai Unió Nagy Infrastruktúra Operatív Programjának (POIM) kiírására pályáznak, legkorábban jövőre kezdődhet el. Ennek részeként készül el a szécsenyi víz- és szennyvízhálózat is, amelyre nagy az igény, mert a csatlakozáshoz előre kért összegeket a háztulajdonosok rövid idő alatt befizették. Addig viszont marad a köves, poros út.