Így nehéz lesz fennmaradni: nem hitelezi meg Székelyudvarhely a bajban lévő Urbanát

Fülöp-Székely Botond 2019. augusztus 29., 17:01

Nem értettek egyet e havi ülésükön a székelyudvarhelyi önkormányzati képviselők azzal a határozattervezettel, amely szerint pénzt kellene elkülöníteni, hogy a későbbiekben hitelt nyújthassanak a csődközelbe került távhőszolgáltatónak.

Ketyeg az óra. Ha október végéig nem kap segítséget az Urbana, félő, hogy megszűnik az udvarhelyi távhőszolgáltatás. Képünk illusztráció Fotó: Thomas Campean

A csütörtöki előterjesztés szerint 800 ezer lejes keretet szerettek volna elkülöníteni a költségvetésben, amelyből egy későbbi döntés alapján meghitelezték volna a csőd szélén álló, veszteségeket felhalmozó Urbana Rt. távhőszolgáltatót, amelynek vezetősége igénylést tett le a segítségért – derült ki az önkormányzati ülésen. Az RMDSZ-frakció ezt kifogásolta, azzal az indokkal, hogy

előbb a távszolgáltató vállalattal kapcsolatos jogi kérdéseket kell tisztázni.

Ebből egy hosszú vita kerekedett, hiszen a tulipánosok mellett az MPP egy része sem értett egyet a javaslattal. Noha minden frakció azon a véleményen volt, hogy

nem szabad hagyni a mintegy kétezer családot érintő szolgáltatást biztosító vállalat megszűnését,

végül a többség mégsem szavazta meg a segítséget nyújtó tervezetet.

Tudni kell, hogy a város 233 ezer lej célirányos összeget kapott az áfavisszaosztásból, valamint további 658 ezret, amelynek felhasználásáról maga dönthet. Utóbbi összegből 60 ezer lejt szántak volna az Urbana Rt.-t segítő hitelkeretre.

{A}

A megmaradt összeget egyebek mellett a vagyongazdálkodási osztály működésére, valamint út- és hídkarbantartásra, a csereháti lakások tetőzetének javítására és a közvécé felújítására szánták. Mindezen tételek rendezését – a hitelkeret megteremtését is beleértve – egy határozattervezetben tárgyalták. Mivel a képviselők többsége a hitelkeret létrehozás miatt nem támogatta az előterjesztést, így az is gond, hogy a felsorolt tervek megvalósítását nem lehet elkezdeni.

A hitelkerethez szükséges összeg fennmaradó részét egyébként olyan beruházásoktól vonták volna el, amelyeket idén már nem tudnak megvalósítani. Venczel Attila jegyző ugyanakkor azt is megjegyezte az ülésen, hogy a beruházási tételek módosítását csak október végéig lehet megoldani. Egyes képviselők szerint,

ha október végéig nem segítenek az Urbana Rt-nek, akkor félő, hogy megszűnik a szolgáltatás.