Székely őserő, természetesség, tehetség jellemzi a Nyitnikék Énekegyüttest

Molnár Melinda 2019. augusztus 29., 16:14

Az elmúlt tanévek során állandóan részt vettek az iskolai előadásokon, hazai és nemzetközi vetélkedőkön. Tehetségesek, törekvők a székelyudvarhelyi Palló Imre Zene- és Képzőművészeti Szakközépiskola ötödik osztályba induló Nyitnikék Énekegyüttes tagjai.

Fotó: Barabás Ákos

Kezdetben Csíki Zsófia, Deák Boglárka és Tifán Anna barátnőkként szerettek együtt énekelni. Felfigyelt rájuk tanítónőjük, Nagy Enikő és a népdalbölcsős osztályközösség is jó gyakorlóhely volt számukra. Aztán szerre nyerték meg a helyi, megyei és országos népdaléneklő versenyeket. Kedvtelésük sok öröm forrása volt úgy a lánykáknak, mint kisebb és nagyobb közösségüknek. Legnagyobb idei sikert a debreceni Szent Efrém Görögkatolikus Óvoda Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola által szervezett nemzetközi népdaléneklési versenyen érték el:

33 iskola 108 tanulója között korosztályában a legjobbnak bizonyult a Nyitnikék Énekegyüttes. 

Videó: Barabás Ákos

Az előző évihez hasonlóan, idén is népzenei továbbképzéssel hálálta meg az egész éves munkájukat, odaadásukat a Legato Egyesület. Három napon át tanulhattak Bárdosi Ildikó népdalénekestől, aki népiének-tanár a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen valamint a nyíregyházi Művészeti Szakgimnáziumban. Ugyanakkor képzőjük volt Kászoniné Fejős Gabriella népzenész, református lelkipásztor, aki már a tavalyi jutalomalkalmon is foglalkozott a tehetséges kislányokkal, élménydús képzésidőt töltve együtt.

{A}

Most Bárdosi Ildikó mesélte el az érzéseit „a három tehetséges, nagyon aranyos kislányról”, akiknek a fejlődését egyengethették. A tanár kiemelte a természetességet, a vidékünk embereire jellemző őserőt és azt a kultúrát, „amit hála Istennek hoznak még”.

Kis irányítás szükséges csupán az előadásmódjuk fejlődéséhez.

Jelesül a régi stílusú népdalok előadásához, hogy megőrződjön és ne egyszerűsödjön le a díszített éneklésmód. Eredeti felvételekről, hangzóanyagokon keresztül lehet a régiek előadásmódját visszatanítani, ezeket a népi díszítéstechnikákat kottából nem lehet „kiolvasni”, csak a nótafa nénik és bácsik élethű zenei előadásából meghallani. Bárdosi Ildikó azt is elmondta végül, mennyire jó volt visszatérnie iskolavárosába, Székelyudvarhelyre, ugyanis itt végezte egykor a tanítóképzőt.

Fotó: Barabás Ákos

A tanfolyam záró napján, szerdán a Legato Együttes a felnőtt udvarhelyszéki népdalkedvelőknek, -oktatóknak is szánt egy rendhagyó képzési alkalmat. Kászoniné Fejős Gabriella a Nyitnyikékkel közösen tartott a magyar népzene stílusrétegeiről előadást, amelybe végül a résztvevőket is bevonta. Bárdosi Ildikó pedig a Maros és Küküllő vidékének népdalairól beszélt, és a lelőhelyeket is ismertette az érdeklődőkkel. Estébe hajló szakmai beszélgetés és Tifán Csabának, a Legato Egyesület tagjának a köszönete zárta a háromnapos népzenei képzést.