Felfutnak a Hargita csúcsaira

Zátyi Tibor 2019. augusztus 29., 10:49

Hetedik alkalommal szervezi meg a Feel Good Sportegyesület a Hargita Trail Running (HTR) terepfutóversenyt. Az augusztus 31-ei erőpróbán több mint négyszázan állnak rajthoz.

Nehéz próba vár a sportolókra Fotó: Veres Nándor

Az idei kiíráson négy távon szaladnak a részvevők: krossz (10 km), félmaraton (21 km), maraton (42 km) és családi (5 km). A maratoni próba útvonala továbbra sem változott, érinti a Hargita-hegység négy legnagyobb csúcsát (Madarasi, Rákosi, Madéfalvi, Csicsói).

{A}

„Úgy terveztük, hogy idén is lesz ultra táv, a versenykiírásban meg is hirdettük. Csak a Hargitán nagyon sok fa ki van dőlve, és nem tudtuk megpucolni az út egyik részét, ezért az ultra próba eltörlése mellett döntöttünk. A maratoni távon is nagyon sokat kellett dolgoznunk, hogy használható legyen az útvonal. Idén kivettük a programból a félmaratoni váltót is, mivel az ultra távon adódott nehézségeink miatt már nem jutott időnk azt is megszervezni. Az elmúlt időszakban több mint húszan dolgoztunk az útvonalak kialakításán, tisztításán, a verseny napján közel hatvan önkéntes fog segíteni a lebonyolításban” – mondta Ilyés Loránd.

A Feel Good Sportegyesület vezetőjétől megtudtuk, hogy eddig online közel négyszázan regisztráltak már, a szombat reggeli helyszíni jelentkezés után pedig ez a szám könnyen átlépheti a 450-et, így a mezőny nagysága a tavalyiéhoz hasonló lesz.

Fotó: Veres Nándor

„Az ország legjobb futói közül többen is jelezték, hogy eljönnek a Hargita Trail Runningra, így mindenképp színvonalas és izgalmas versenyünk lesz, főleg hogy szép időt jósolnak szombatra” – tette hozzá Ilyés.

A családi versenyen legalább két fő jelentkezése szükséges (egy felnőtt és egy gyerek), és ezt továbbra sem versenyszerűen kell teljesíteni, itt minden benevezőt megjutalmaznak egy kis ajándékcsomaggal.

Környezetbarát verseny

Ilyés Loránd ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy továbbra is próbálják minimalizálni a műanyag poharak használatát, így a verseny frissítőpontjainál minden futónak saját ivóeszközéből, kulacsából kell pótolnia a folyadékhiányt. Csak a verseny utáni étkezésnél kapnak egyszer használatos műanyag tányérokat, de jövő évtől ezt is szeretnék megszüntetni.

A verseny bázisa továbbra is a Pethő Panziónál található, ott lesz a rajt és a cél is.

Fotó: Veres Nándor

Fontosabb tudnivalók a HTR-ről

Versenyszámok: maraton (42 km – 1800 méter szintemelkedés), félmaraton (21 km – 900 méteres szintemelkedés), krossz (10 km – 350 m szintemelkedés), családi (5 km – 180 méter szintemelkedés).

Menetrend

Péntek (augusztus 30.):
18.00–22.00 regisztráció, érvényesítés, startcsomagok átvétele
20.00 – technikai eligazítás
Szombat (augusztus 31.):
07.00–08.00 regisztráció, érvényesítés, startcsomagok átvétele
09.00 start, maratoni táv
10.00 start, félmaratoni táv, krossz
12.00–13.30 regisztráció, érvényesítés, startcsomagok átvétele a családi szakasz részvevőinek
14.00 start, családi
14.00–17.00 tésztaparti
18.00 díjkiosztó.