Dobogós helyezések az udvarhelyi bringásoktól

Horváth Bálint Ottó 2019. augusztus 28., 13:33

Múlt hétvégén a Székelyudvarhelyi Városi Sportklub kerékpáros csapatából Ilyés Ferenc és Szaniszló Roland az első helyen értek célba a Șureanu Bike Fest elnevezésű versenyen.

Ilyés Ferenc (középen) ismét megszerezte az első helyet

A megmérettetés helyszíne Fehér megyében a Déli-Kárpátokban, a Kudzsiri havasokban található Luncile Prigoanei nevű kis helység volt. Két versenytáv közül választhattak a résztvevők: a 30 kilométeres, illetve az 50 km-es táv állt rendelkezésükre, utóbbi 2000 méter fölé emelkedett, majdnem érintve a 2130 m magas Péter-csúcsot. Mindkét távon a 34 év alatti, illetve a 34 év fölötti kategóriába lehetett benevezni.

{A}

A rövidtávon Szaniszló Rolandnak sikerült legelsőnek célba érni, így ő lett a kategória, illetve az összetett első helyezettje is. Ezen a távon született még egy dobogós helyezés, a szintén székelyudvarhelyi Gelei István egy technikai hibával küzdve a harmadik helyet szerezte meg.

A hosszútávon Ilyés Ferenc volt a leggyorsabb, aki szintén kategóriája és az összetett győztese lett, ez számára idén már zsinórban a tizenharmadik első helyezése volt.