Újraindul a sugárterápiás kezelés a marosvásárhelyi onkológiai klinikán

Simon Virág 2019. augusztus 22., 17:14

Jelenleg végzik az utolsó méréseket, teszteket és hétfőtől már újra kezelni tudják a rákos betegeket Marosvásárhelyen az onkológia klinikán. A sugárterápiás készülék júniusban romlott el, mostanra tudták megjavíttatni.

Péter Ferenc megyei tanácselnök és Ovidiu Gârbovan kórházmenedzser tájékoztatta a sajtót Fotó: Haáz Vince

A Maros megyei önkormányzathoz tartozó megyei kórház az elmúlt évek egyik legnagyobb költségvetésével gazdálkodhat, s ennek eredményei kezdenek látszani a betegek számára is – nyilatkozta Péter Ferenc megyei tanácselnök, aki konkrét számokkal is alátámasztotta mondanivalóját:

idén a 14 épületben működő klinika csupán beruházásokra, fejlesztésekre és eszközvásárlásra 38,7 millió lejt költhet el, előző években ennek az összegnek csupán a húsz százalékával rendelkezett.

Mint a tanácselnök elmondta, sok a tennivaló, hiszen az épületek nagy része, amelyben a kórházi osztályok működnek lassan száz évesek, már nem felelnek meg a jelenlegi egészségügyi törvények támasztotta körülményeknek, sokukban például szinte lehetetlen megvalósítani az előírt higiéniai körforgást. De az eszközök, berendezések is elavultak, ezeket is minisztériumi és megyei tanácsi alapokból próbálják lecserélni, bővíteni.

Idén a megyei tanács számára elsőbbséget élvez a megyei kórház támogatása, s a költségvetés kiegészítésnél is ezt fogjuk majd szem előtt tartani

– mondta a tanácselnök.

{A}

A kórház menedzsere, Ovidiu Gârbovan jó hírként jelentette be, hogy

sikerült megjavíttatni a sugárterápiás készüléket, amelyet a napokban tesztelnek és hétfőtől már az onkológiai betegek rendelkezésére áll.

Mint felemlegette, a nagyon fontos készülék június 21-én hibásodott meg, az alkatrészeket az Egyesült Államokból és Németországból kellett megrendelniük, s ezért javult meg ilyen sokára a sokak számára létfontosságú berendezés. A javításra a kórház 781 ezer lejt költött saját költségvetéséből. Az igazgató elmondta, hogy naponta legalább nyolcvan pácienst kezelnek a sugárterápiás berendezéssel, de ezekhez hozzáadódik a sürgősségi esetek száma is, hiszen, mint példaként említette például egy vérző tumort, csak sugárterápiás kezeléssel lehet stabilizálni. A berendezés leállása nemcsak a Maros megyeieket érintette, hanem a székelyföldieket, a környező megyéből érkezőket is, hiszen a páciensek negyven százaléka máshonnan érkezik. Amíg az eszköz nem működött a betegeket Szebenbe, Kolozsvára és Bukarestbe irányították.

Az igazgatótól azt is megtudtuk, hogy jelenleg az onkológiai kórház teljes felújítás alatt van, a vezetékrendszertől, az ajtókig, ablakokig, a tetőszerkezetig mindent felújítanak. Liftet és tolószékkel közlekedők számára alkalmas feljárókat is felszerelnek. Ennek a beruházásnak az értéke 11,9 millió lej, a szakminisztériumtól 10 millió lejt kaptak, a többit a fenntartó biztosítja. Az onkológia klinika udvarán épül egy sugárterápiás bunker, amely már ötven százalékban kész van, s decemberig fogják teljesen befejezni. Az új készülék a jövő év első hónapjaiban érkezik majd meg, így

tavasztól már két sugárterápiás készülékkel gyógyíthatják az onkológiai betegeket, s sokkal kisebb lesz az esélye annak, hogy ne tudják fogadni a pácienseket.