Tiltakozás azzal, ami van: az áramszolgáltatóhoz vihetik a gazdák a több ezer liter megromlott tejet

Fülöp-Székely Botond 2019. augusztus 21., 13:19

Sokszor volt be nem jelentett áramkimaradás az elmúlt napokban Homoródszentmárton községben, ahol a nem működő elektronikai berendezések miatt több ezer liter tej romlott meg a gazdáknál. Szerintük tarthatatlan a helyzet, hiszen a megélhetésük került veszélybe.

Több ezer liter tejet kellett elönteni. A gazdák szerint a megélhetésük került veszélybe Fotó: Barabás Ákos

Rendszerint előre be nem jelentett, hosszan tartó áramkimaradásokkal kellett számolniuk az elmúlt néhány napban a Homoródszentmárton községben élő gazdáknak, ami jelentős anyagi kárt okozott – értesítette lapunkat Jakab Attila polgármester. Mint mondta, legutóbb hétfőn éjfél előtt nem sokkal szűnt meg az áramellátás, és csak kedden reggel nyolc óra után kapcsolták vissza. Emiatt

nem működtek a tejtermelő gazdák által használt hűtőberendezések, így reggelre több ezer liter ment kárba községszinten.

„A lakók többsége mezőgazdasági munkákból él, és közülük is sokan tejtermelésből, így el lehet képzelni, hogy mekkora a gond, ha nem működnek a hűtőberendezések” – magyarázta Jakab felháborodva. Hozzátette, már több mint nyolcvan hibajelentést küldtek el a szolgáltatónak – egy nagyobb időszakot figyelembe véve –, mégsem változik semmi.

„Tarthatatlan a helyzet”

Nem volt nehéz panaszosokat találni Homoródszentmártonba érve, hiszen már az első helybéli jelezte nekünk, hogy a rendszeres áramkimaradások miatt nem tud dolgozni a műhelyében. Rajta kívül ugyanakkor volt olyan is, aki a háza építésével kellett késlekedjen az említett probléma miatt, másoknak pedig több száz liter teje romlott meg.

Ahhoz már hozzászoktak, hogy már kisebb vihar után is azonnal megszűnik a szolgáltatás, de az már tűrhetetlen, hogy jó időben is problémák vannak – fejtette ki lapunknak Nágó Domokos helyi gazda, akinek kedd reggelre mintegy kétszázötven liter teje vált használhatatlanná.

{A}

„Az emberek már kínlódnak az áramkimaradás miatt, gépjeik helyett kézzel fejik meg a teheneket, és mindennek a tetejébe még a tej is megromlik. Azt pedig vihetjük elönteni. Ugyanakkor az

üzletemben reggelre a fagylalt meg van olvadva, a fagyasztott hús úgyszintén, a szalámi megy tönkre”

– írta le az általa tarthatatlannak vélt helyzetet. Arra is kitért, hogy ezen okból az árammal működő berendezéseik is rendszerint meghibásodnak. „Most már

ott tartunk, hogy minden nap van áramkimaradás.

Nem csak akkor kell javítani a rendszert, ha már megvan a baj, hanem folyamatosan karban kell tartani” – mondta keserű szájízzel. A polgármesterrel egyetértve hozzátette, az lenne a legjobb, ha előre bejelentett módon a szolgáltató felújítaná a rendszert.

Tiltakozni fognak

Ha záros határidőn belül nem oldódik meg a helyzet, ő maga beszél a gazdákkal és

az áramkimaradások miatt kárba ment tejet be fogják szállítani az Electrica Rt. szolgáltató székelyudvarhelyi székhelyének udvarára

– hangsúlyozta Jakab Attila. Rámutatott, mivel a község 99 százaléka az említett szolgáltatónak fizet az áramért, ezért elvárja, hogy legalább egy értesítést kapjanak, ha kimaradásról van szó. „Egy sms-t küldjenek a telefonomra, hogy legalább tudjam értesíteni a lakókat a várható kellemetlenségekről” – fogalmazott.

Mi lehet a gond?

Először az Electrica Rt. székelyudvarhelyi munkatársainál érdeklődött lapunk a problémák okáról, és azt a választ kaptuk, hogy maguk sem tudják, mi a gond, hiszen amint újraindítják a szolgáltatást, rögtön működik a rendszer. Előfordulhat ugyanakkor, hogy a kábelekre szálló vagy a villanypóznákon fészkelő madarak miatt keletkezik rövidzárlat. További információkat nem tudtak adni, ezért a csíkszeredai kirendeltségükhöz irányítottak, ahol azt kérték, hogy a brassói központjukat tárcsázzuk. Ezt meg is tettük, ám ezidáig nem kaptunk érdemleges választ.