Buszsávot hoznak létre Marosvásárhely egyik legforgalmasabb utcájában

Simon Virág 2019. augusztus 19., 22:06

Csupán a vasútállomástól a főtérig, néhány száz méteren lesz kerékpársáv a felújításra tervezett Dózsa György utcában Marosvásárhelyen. A 6,6 millió eurós beruházás részeként csaknem négy kilométeren lesz külön autóbuszoknak kijelölt sáv.

Jelenleg buszmegálló van, de két év múlva külön buszsáv is lesz Fotó: Haáz Vince

Európai uniós pályázaton nyert 6,6 millió eurós pénzalapot Marosvásárhely, hogy felújítsa a város Kolozsvár felőli bejáratától a központig vezető Dózsa György utcát. Az eredeti tervet már 2017-ben összeállították, majd tavaly felfrissítették és benyújtották elbírálásra.

Mint Cosmin Blaga, a városháza sajtószóvivője elmondta,

a munkálatot 2023-ig kell elvégezni, és az egyik legfontosabb célja kialakítani a buszoknak fenntartott sávot, amelyen a tömegközlekedési eszközök gyorsabban tudnak haladni.

A tervek szerint a Dózsa György utca szinte teljes hosszában kijelölnék a buszsávot, amelyet a kijelölt órákban (7–9 és 14–17 óra között) kizárólag tömegközlekedési járművek használhatnának. Ahol szükséges, sávot bővítenek, de felújítják a járdákat, és a nagyon forgalmas út mentén fákat is ültetnek. Mindez azt is jelenti, hogy

előreláthatóan szinte teljesen megszűnik a járda melletti parkolás lehetősége.

A Dózsa György utca felújítása és részleges átalakítása során a még meglévő villanyoszlopokat is kicserélik, illetve külön megvilágítják majd az átjárókat.

Ezen a szakaszon külön sáv lesz a kerékpárosoknak Fotó: Haáz Vince

A buszsávra nagy szükség van a város egyik legforgalmasabb utcájában. Mint Tatár Béla, a tömegközlekedési vállalat vezetője korábban elmondta, jelenleg csupán 20 km/órás sebességgel tudnak haladni a járművek, ám a külön sáv lehetővé tenné, hogy legalább 25–28 km/órás sebességet tudjanak elérni, és jobban be tudják tartani a menetrendet.

Ami a kerékpársávokat illeti, a megnyert pályázatban csupán egy nyúlfarknyi kapott helyet, a vasútállomástól a főtérig,

holott a kerékpározást szorgalmazók szerint lehetőség lett volna a vegyipari kombináttól egészen a belvárosig, vagyis legkevesebb öt kilométernyi kerékpársávot kialakítani a Dózsa György utca felújításával. A munkálatoknak előreláthatóan csak jövő évben fognak neki, de az is lehetséges, hogy 2020-ban csak a terveket készítik el és a kivitelezőt választják ki.

{A}