Cél a fejlődés és a feljutás a kézikluboknál

Józsa Csongor , Horváth Bálint Ottó 2019. augusztus 15., 14:31

Besorolták az együtteseket az országos kézilabda-bajnokság másodosztályában. Mind a női, mind a férfi szakágnál négy csoportot alakítottak ki. A Hargita és a Maros megyei gárdák nem kerültek össze.

Továbbra is helyi játékosokra támaszkodnak a VSK-nál Fotó: Haáz Vince

A Román Kézilabda-szövetség (FRH) elkészítette, hivatalos honlapján pedig közzétette az A osztály csoportjait. Akárcsak tavaly, idén is a földrajzi tényezők szerint sorolta be a klubokat. A nőknél valamivel kevesebb együttes nevezett, a Székelyudvarhelyi Női Kézilabda Klub a C-be, a tavaly a feljutáshoz közel álló Marosvásárhelyi VSK a D-be került.

Helyi játékosokra támaszkodnak

A Maros partiak edzője, Claudiu Evi érdeklődésünkre elmondta, jól halad a felkészülés, idén is kizárólag helyi játékosokkal vesznek részt a bajnokságban.

A Városi Sportklubnál kialakult problémák ellenére mindenképpen folytatjuk, nem hagyhatjuk elveszni mindazt, amit eddig felépítettünk. Hat játékosunk szerepel a román serdülő- és ifjúsági-válogatottban, mindannyian Marosvásárhelyen szeretnék folytatni a pályafutásukat”.

A csoportban nem változott semmi, ugyanazokkal az ellenfelekkel találkoznak, mint az előző idényben. „Tavaly uraltuk a bajnokság D csoportját, úgy vélem, az új szezonban sem lesz gond számunkra, hogy felülmúljuk őket. A legfontosabb, hogy a játékosaink tovább fejlődjenek, sokuk számára még korai lenne, hogy megtegyék a lépést az élvonal felé, így jelenleg a másodosztályban való részvétel a legjobb választás” – tette hozzá a tréner.

A székelyudvarhelyi együttesnél is hasonló a szemlélet. Mester Zsolt, a SZNKK edzője kifejtette, nem volt kérdés egy pillanatig sem, hogy nevezzenek.

Nagyon fiatal a keretünk, a minél több tapasztalatszerzés a legfontosabb.

A csoportunkban három együttes kiemelkedik, velük jelenleg nem tudjuk felvenni a harcot. A negyedik helyet szeretnénk elcsípni, erre pedig megvan az esélyünk” – nyilatkozta.

Második idényt kezdi a Szejke SK

A férfiaknál a Székelyudvarhelyi Szejke SK a második idényét kezdi el, tavaly az elődöntő tornáig jutott. A soron következő évadban a klubvezetés a feljutást célozza meg. A felkészülés kellős közepén vannak, azaz egy hete indították a tesztmeccsek sorozatát. Kettőn túl vannak – legutóbb az élvonalbeli Fogarasi VSK-nál játszottak –, a tervek szerint még hat találkozót játszanak a pontvadászat kezdetéig.

Osztályt váltana a Székelyudvarhelyi Szejke SK. Korábbi felvétel Fotó: Veres Nándor

„Ami a csoportunkat illeti, elkerültünk egy erős csapatot, a Nagyváradi VSK-t, viszont kaptunk egy talán még keményebbet, az élvonaltól most búcsúzó Kolozsvári U-t. Velük leszünk harcban a továbbjutást érő első két helyezésért, amibe még a Segesvári VSK szólhat bele” – fejtette ki a Szejke SK trénere, Sipos Lóránt. Hozzátette, nagy harc várható a másodosztályban, legalább hét-nyolc klub szeretne feljutni az élvonalba.

A jelen kerettel a csoportból való továbbjutás meglehet. A bajnokság erősségét az őszi idényben látni fogjuk, amennyiben szükséges lesz, a téli szünetben megpróbálunk új igazolásokkal erősíteni”.

Az A osztály küzdelmei a nőknél szeptember 7-én, a férfiaknál szeptember 22-én kezdődik, kétszer játszanak oda-visszavágót a csoportkörben. Innen az első két helyezett jut az elődöntő tornára, ahonnan majd négyen a döntő megmérettetésre való részvételt harcolhatják ki. Az első kettő feljut az élvonalba.

A Maros és Hargita megyei csapatok csoportbeosztása az A osztályban:

Nők
C csoport: Dacia Mioveni, Activ Ploiești, CSU Târgoviște, CSM Târgu Jiu, Székelyudvarhelyi Női Kézilabda Klub, Național Râmnicu Vâlcea.
D csoport: Kisjenői Crișul, Nagybányai Marta, Marosvásárhelyi VSK, Nagyváradi CSU, Resicabányai CSU, Temesvári CSU.

Férfiak
C csoport: Nagybányai Minaur II., Kolozsvári U, Székelyudvarhelyi Szejke SK, Segesvári CNE, Segesvári VSK, Tordai Potaissa II.