Búcsúzott a kupától az SZFC

Horváth Bálint Ottó 2019. augusztus 14., 20:53

Megszakadt a Székelyudvarhelyi FC menetelése a labdarúgó Román Kupában, a második forduló szerda délutáni mérkőzésén 2–1-re alulmaradt a Nyárádtői Unirea vendégeként.

Az első fordulóban a Gyergyói VSK-t kiejtette, Nyárádtő ellen nem sikerült a továbbjutás az udvarhelyi csapatnak. Korábbi felvétel Fotó: Veres Nándor

A harmadosztályú SZFC és a Maros megyei 4. ligás bajnokság elitcsoportjában a feljutásra pályázó házigazdák között sokáig nem született találat, a szünetben még döntetlen volt az állás. A vezetést térfélcsere után kevéssel Nyárádtő szerezte meg, amely a rendes játékidő végéig tartotta minimális előnyét.

Aztán a hosszabbításban a második félidő folyamán csereként beállt Solymosy Lehel góljával kiegyenlítettek az udvarhelyiek, de rövid ideig örülhettek, mivel 

rögtön ezután a hazaiak is betaláltak, és eldöntötték a továbbjutást.

„Egy jó csapattól kaptunk ki, a kupameccseken minden megtörténhet. A barátságos meccsek után most jött ki a fáradtság a játékosokon, nagyon hamar elvesztettük a labdákat, az ellenfél pedig jobb erőben volt” – mondta a mérkőzés után Mészáros Alpár, az SZFC vezetőedzője.

A Székelyudvarhelyi FC számára következik a 3. ligás bajnokság rajtja,

amelynek augusztus 24-ei nyitófordulójában a Szászrégeni Avântul otthonában játszik. Az udvarhelyiek szakvezetője az ellenfélről úgy nyilatkozott, mindig nehéz mérkőzésük volt Szászrégennel, pláne idegenben. A játékosaik ugyanis már öt-hat éve együtt játszanak, ellenben az SZFC-vel, amelynél

sok új labdarúgó érkezett, és még bőven van munka előttük.

„Nagyon nehéz bajnokság következik számunkra, mivel már nincsenek gyenge csapatok, az 5-ös csoportban mind a tizenhat együttes jó játékerőt képvisel”.

Labdarúgó Román Kupa, 2. forduló:
Nyárádtői Unirea–Székelyudvarhelyi FC 2–1 (0–0),
az udvarhelyiek gólszerzője: Solymosy.
Az SZFC kezdője: Somogyi – Berkeczi, Stăncuțu, Vulpe, Marucza – Izmană, Jakab, Iovu, Taciuc – Dinu, Viorică. Játszott még: Pál, Györgydeák, Solymosy.