A labdarúgást ünnepelték Gyergyóban

Gergely Imre 2019. augusztus 13., 10:50

A 98 éves gyergyói labdarúgást ünnepelték szombaton a Gyergyói Foci Ünnepnapján. A Jövő FC által szervezett rendezvényen ismét labdába rúgtak a veteránok és fiatalok.

Közös fotó is készült a legvégén Fotó: Rokaly Balázs

Van amire emlékezni, ami a gyergyói labdarúgást illeti, hiszen idén ötven éve nyerte meg a város csapata az első Hargita megyei bajnokságot, majd a rájátszást is kipipálva jutott a C ligába. Az 1969-es csapat tagjai közül többen jelen voltak a szombati ünnepségen, de szép számban vettek részt azok közül is, akik negyven éve a B ligába lépéshez segítették a Jövőt. Az öregfiúk az ünnepélyes megnyitó után ismét kék-fehérbe öltöztek egy nosztalgiafoci erejéig.

Az ünnepnapon sem maradt el az ifjúságiak tornája. A Jövő FC Juniors CUP keretén belül hat klub csapatai három korosztályban mérkőztek. A 2009-ben született gyerekek rangsorában első helyen a Jövő FC A csapata, második helyen a gyergyóremetei együttes, harmadikon pedig a Jövő FC B végzett.

Ötven éve jutott először a C divízióba gyergyói csapat. A keret tagjai, felső sor balról: Baksai, Pongrácz (csapatvezető), Kertész, Málnási, Kémenes, Fani, Csergő, Kémenes, Veres, Petrașcu (edző). Alsó sor: Nicu, Paltán, György, Pupák, Szőke, Rövid, Bence

A 2008-ban születettek számára kiírt tornán az FK Csíkszereda együttese emelhette magasba az első helyért járó trófeát, őket a Jövő FC és a Szárhegyi Bástya követte a rangsorban. A 2006-os korosztály turnéján is csíki siker született. Az első helyen az FK Csíkszereda csapata, másodikon a Csíkszentsimoni Szefite végzett, őket a Jövő FC és a Székelyudvarhelyi Sportiskola csapatai követték a rangsorban.

Az eredeti program szerint a délutáni díjkiosztót követően egy barátságos mérkőzést játszott volna a Gyergyószentmiklósi VSK felnőtt csapata a Marosvásárhelyi MSE együttesével, azonban a vendégek szinte az utolsó pillanatban mondták le a részvételt, így a fociünnepre kilátogatók be kellett érjék az öregfiúk gálameccsével, valamint az ifik összecsapásaival.

{A}