Elkezdik a helyreállítást az árvíz által is megrongált megyei úton a Gyimesekben

Székelyhon 2019. augusztus 12., 21:55

A napokban aláírták a 127A megyei jelzésű út felújításának első felújítási szerződéseit – tájékoztat közleményben Hargita Megye Tanácsának sajtószolgálata.

Fotó: Hargita megye tanácsának sajtószolgálata

A szerkesztőségünknek is elküldött közleményben emlékeztetnek, hogy 2016. augusztusában az árvíz súlyos károkat okozott a Gyimesek-vidékén. Mint írják, azóta, minden évben karbantartási munkálatokból igyekezett a megyei tanács újjáépíteni az infrastruktúrát, mindezek mellett pedig tavaly Hidegség-patakán három új híd készült el. A közlemény szerint októberben Hargita Megye Tanácsa Neamț Megye Tanácsának képviseletével is egyeztetett annak érdekében, hogy közösen átjárhatóvá tegyék a megyehatárt, összekötve Erdélyt Moldvával ezen az útvonalon is.

A megyei út teljes felújítása jelentős anyagi befektetést igényel, ezért Hargita Megye Tanácsa hét részben tervezi azt felújítani.

Ennek első három részére sikerült már a kivitelezőkkel szerződést kötni. Az első és második részben, a 12A országúttól Hidegségig, az aszfaltozott részig, illetve az aszfalt végétől Bükkhavaspatakáig a Winfor Trade Kft. és az Aqua Parc Kft. közösen végzik el a munkálatokat.

Árvízvédelmi munkálatokat végeznek, amely a partszakaszok támfalakkal történő megerősítését takarja, valamint átereszek kiépítését, annak érdekében, hogy a víz ne jusson be az útfelület alá.

A harmadik szerződés értelmében pedig a Multipland Kft. két-két hidat épít Hidegségpatakán és Bükkhavaspatakán.

Ezen három szerződés munkálatainak értéke közel 23 millió lej (áfával), amelyhez kormánytámogatást sikerült lehívni.

A munkálatok várhatóan augusztus végén kezdődnek. Jövőre szeretné Hargita Megye Tanácsa meghirdetni a felújítás többi kiírásait. Tavaly szeptemberi ülésén a testület megszavazta a teljes beruházást, amelynek összértéke, a jelenlegi munkálatokkal együtt több mint 86 millió lej (áfával).

{A}

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke szerint

gyakorlatilag a vízügyi hatóság helyett végzik el a munkálatokat, hiszen nem várhatnak, hogy a következő áradások még nagyobb kárt tegyenek az emberek gazdaságaiban.

A megyei tanács elnöke korábban a vízügyi minisztérium és az országos vízügyi hatóság figyelmét is felhívta, elmarasztalva a bákói vízügyi hatóságot, amiért évek óta jelentős károkat okoz az árvíz a Gyimesekben.

A munkálatokat a lakott településen kezdik, hogy a helyiek védve legyenek a következő áradások során, így a közbeszerzéseket is ennek megfelelően bonyolította le a megyei önkormányzat. Hosszú távú cél, hogy a megyei utat a megyehatárig újítsák fel – zárul a közlemény.