Gyerek zuhant le egy hídról a Vargyas-szorosban

Fülöp-Székely Botond 2019. augusztus 06., 20:47

Lezuhant egy hídról és fejsérülést szenvedett egy nyolcéves kisgyerek kedd délután a Vargyas-szorosban. A sérült elvesztette az eszméletét a trauma következtében, de a hegyimentő csapat érkezésekor már magánál volt.

Hegyimentők és mentősök vitték ki a sérültet a szorosból Fotó: Szentegyházi hegyimentők

Kirándulni ment a Vargyas-szorosba szüleivel az a nyolcéves gyergyószéki fiatal, aki egy hídról több métert zuhant, a patak partján földet érve pedig eszméletét vesztette fejsérülés miatt – tudtuk meg Szőcs Tibortól, a segítségére siető szentegyházi hegyimentő csapat vezetőjétől. Rámutatott,

csapatukat délután öt óra környékén riasztották és mindössze negyven perc alatt elsőként voltak a helyszínen.

{A}

Ekkor már eszméleténél volt az áldozat, viszont hányingerre panaszkodott. A sérültet végül a mentőszolgálat munkatársaival és székelyudvarhelyi kollégáikkal közösen szállították el a szoros Homoródalmás felőli kijáratához, amely lényegesen közelebb volt a Vargyasinál. A helyszíni elsősegélynyújtás után az áldozatot kórházba szállították a mentősök.

Fotó: Szentegyházi hegyimentők

Fotó: Szentegyházi hegyimentők

Fotó: Szentegyházi hegyimentők