Büszkék lennének a máréfalvi kapufaragó, -festő és -állíttató ősök, ha augusztus első hetében betoppannának a helyi tájházként ismert öregkapus portára. Több mint hetven gyermek tanulja, gyakorolja az udvarhelyszéki falut híressé tevő népi mesterségeket.
Az alkotásra ösztönző népzene dallamát ütemes kopácsolás színezi. A bútorfestés csendesebb foglalatosság: figyelni kell a mintára, a színezésre, a kontúrozásra. Csattog a szövőszék, rongyszőnyeg készül rajta. Az oktatók, ha igény mutatkozik rá, odahajolnak a kis szépteremtők fölé – együtt haladnak a munkafolyamatok tökéletesítésében.
A tájház udvarán munkahangulat fogadott és megtapasztaltuk, hogy milyen tágas a régi porta minden szegletében kialakított és belakott alkotóműhely. A tájház működésének közel két évtizede alatt felnőttek már azok a fiatalok, akik ott kezdték eltanulni a faragott, festett székely kapuk készítésének részműveleteit. Ma már többen közülük oktatókként vannak jelen.
Így Nagy Zoltán és testvére, Levente is. Doktoranduszok a számítástechnika-automatizálás szakterületén, de nyáron egy hétre odaállnak a néhai kapufaragók dédunokái mellé, hogy megtanítsák a beverő és kiszedő véső, a fabot és kalapács használatának összehangolását, amelynek nyomán
életre kel a fa felületén az inda-, levél- és virágmotívum – ez a mintakincs messziről felismerhetővé teszi az udvarhelyszéki székely kapukat.
A csűrben épp egy Malonyai Dezső által megörökített régi-régi kapuminta nagyítását tanulmányozta a Budapesten élő belső- és műépítész Jakab Csaba. Farkaslaki portájának éke lesz a fiaival közösen faragandó székely kapu.
Kezdetben évente két tábort tartottak – emlékezett vissza Szallós-Kis Judit, az egyesület elnöke. Aztán nyilvánvalóvá vált, hogy a fafaragás és a bútorfestés nemcsak megfér egymás mellett, hanem ki is egészíti egymást. A tevékenységi paletta a későbbiekben bővült. Az ostorfonás, nemezelés, gyöngyfűzés mellett tavalytól a rongyvágás és szőnyegszövés is belekerült a kínálatba.
A népművészet elismert mesterei mellett saját nevelésű fiataljaik is oktatnak. Péter Ildikó kilencéves, de ez már a hetedik tábora – mondta mosolyogva. Kortársait gyöngyfűzésre, nemezelésre tanítja.
A máréfalvi és környékbeli résztvevők mellett hazatérnek a tábor idejére az elszármazottak gyermekei is. Idén
az Amerikai Egyesült Államokból, Franciaországból és Litvániából is van visszatérő táborozó.
Egy nagyobb csoport pedig szórványbéli: Keresztvárről, Bodoláról érkeztek Szabó Mária tanítónő vezetésével. Nagyon jól érzik magukat a magyar anyanyelvi közegben. Hasonlóképpen a
visszakívánkoztak a román anyanyelvű lánykák is,
akik Onești-i unokatestvérekként kaptak kedvet a máréfalvi alkotómunkához, ismerkedéshez. Utóbbira több lehetőség is nyílik: a közösségépítő játékok, a néptánc mellett péntek délelőtt mindenik táborozó megismerkedett két-két olyan alkotótárssal, akikkel eddig még nem beszélgetett. A Ki mit tud? alkalmával pedig megosztják népdalhozományukat.
Vasárnap majd együtt mennek el a kicsi misére, később pedig gyógynövényes program lesz. Miközben megismerik a Kőlik legendáját, a határ- és dűlőneveket, összeállítanak egy kis saját herbáriumot és illatzsákocskát maguknak – reméli Szallós-Kis Judit.
Míg búcsúzáskor körbetekintettünk az eperfa lombja alatti asztaloknál, Judit csendesen megjegyezte: mennyire örülne a tábor megálmodója, a néhai Kovács Piroska néni. Hiányzik a kapumentésért Europa Nostra-díjat érdemlő tájházalapító, de a keze nyoma mindenütt látszik. Az általa megmentett kapukon ott van a mintakincs, az oktatóanyag – nem kell könyvet elővenniük.
{A}