Túlnőtte az utcát a forgalom

Kovács Attila 2019. augusztus 01., 13:34

Több ideje panaszkodnak a csíkszeredai Villanytelep utca lakói a nagy gépjárműforgalom keltette zajra, amelyet egyre nehezebb elviselni. A szűk, forgalom által túlterhelt utca meglehetősen zajos környéken található, a közelben van a felüljáró híd, a távolsági autóbusz-pályaudvar és a vasútállomás.

Folyamatos forgalom, korlátozást figyelmen kívül hagyó teherautók a Villanytelep utcában Fotó: Gábos Albin

A Villanytelep utca több mint négy évvel ezelőtt vált ismét kétirányúvá, és mivel a vasúti felüljáró irányából érkező, és oda tartó áthaladó forgalom számára a legrövidebb összeköttetést biztosítja Brassói úttal, olyan zsúfolttá vált, hogy hétköznap nappal folyamatos sorban követik egymást a gépjárművek.

A kétirányú forgalmi rend bevezetésekor a 3,5 tonnánál nehezebb autók behajtását először a Brassói út, majd később a Hargita utca felől is táblákkal tiltották meg, de

a korlátozást sokan nem veszik komolyan.

Mint az egyik ott lakó közölte, nemcsak a teherfogalom, hanem a mentőszolgálat, a rendőrség járművei, autóbuszok, nehézgépek, motorkerékpárok, sőt, kamionok is rendszeresen áthaladnak az útszakaszon, amelyet a közeli tömbházsortól mindössze egy keskeny járda és néhány méternyi távolság választ el.

{A}

A helyszínen járva azt láttuk, hogy

percenként haladnak át az utcán a súlyhatárt túllépő kisebb-nagyobb teherautók, autóbuszok, de hulladékszállító járművekkel is találkoztunk.

,,Nem lett volna szabad ezt a nagy forgalmat beengedni ebbe a kicsi utcába, ha igen, akkor is egy sávval. Az emberek véleményét meg sem hallgatták, azok kellene itt lakjanak, akik ezt jóváhagyták!” – háborgott az egyik lakó. Már ezelőtt két évvel a közeli, Hargita utcai vasúti felüljáró bizonyult Csíkszereda legzajosabb helyszínének a Hargita Megyei Környezetvédelmi Ügynökség által akkor elvégzett mérések szerint, úgy, hogy az adatok nem is tükrözték a reggeli és délutáni csúcsforgalom által keltett zajszintet.

Van megoldás, de várni kell

Kérdésünkre Szőke Domokos csíkszeredai alpolgármester is megerősítette, több panaszt, észrevételt kaptak a lakóktól az áldatlan helyzet miatt. Mint elmondta, két változás is körvonalazódik az övezetben:

  • az első az észak-déli irányú, a vasúti felüljárótól a Rét utcáig tartó elkerülő út elkészülte után léphet életbe. Miután az említett útszakaszt megnyitják a forgalom előtt, a Csíkszeredába nyugat felől érkező, és déli irányba tartó teher- és áthaladó forgalmat a város szélén a Rét utcába irányítják, majd az új elkerülő úton a Brassói útra, mentesítve így ezektől a járművektől nemcsak a Villanytelep utcát, hanem a vasúti felüljáró hidat is;
  • a másik változás a távolsági autóbusz-állomás soron következő átépítésével és korszerűsítésével történik meg, amelynek során megváltozik a Villanytelep utca forgalmi rendje, jelentősen csökkentve az áthaladó forgalmat.

A beruházás megvalósíthatósági tanulmánya szerint az utca kétirányú közlekedése ismét egyirányúvá változik, úgy, hogy csak a Mérleg utcától a Hargita utcai körforgalomig tartó szakasza lesz járható, a Brassói úti körforgalomból pedig csak a buszpályaudvar területére lehet majd behajtani.