Gyors éhségcsillapítás: az előételek szerepe

Fülöp-Székely Botond 2019. augusztus 01., 10:09

Legyen szó egy nagyobb rendezvényre vagy éppen családi ebédre hamarabb érkező vendégekről, mindig jól fog egy különleges előétel, hiszen az emberek általában ilyenkor a legéhesebbek – ezért is mutat be a témához kapcsolódó, többféleképpen elkészíthető recepteket Bándi Sándor Domokos, a Főnix Konyha szakácsa.

Kis adagban készítik az előételeket, hiszen azok csak az éhség pillanatnyi elfojtására valók Fotó: Fülöp Attila

„A vendégsereg akkor a legéhesebb, amikor megérkezik egy rendezvényre. Alig várják, hogy leüljenek egy asztalhoz és néhány falatot ehessenek. Ekkor fognak jól az előételek” – magyarázta Bándi Sándor Domokos, a Főnix Konyha szakácsa. Mint mondta,

ha előételekről beszélünk, akkor sohasem nagy adagról van szó, hiszen ezek funkciója, hogy némileg csillapítsák az emberek éhségét a röviditalok elfogyasztása közben, a további fogások felszolgálása előtt.

Egy hosszasabb időtöltés esetén mindenképp érdemes ilyen jellegű fogást készíteni. Egy háztartásban is jó éhségcsillapítók lehetnek az előételek, hiszen ezeket egyszerűen és gyorsan el lehet készíteni, meg lehet lepni vele például a korábban érkező vendégeket, amíg befejezzük a főételek főzését, sütését.

A szárazsüteményeket, rágcsálnivalókat nem sorolhatjuk ebbe a kategóriába,

ugyanakkor egy szendvics már előételnek mondható. Persze ennek azért érdekesebb változatai is vannak, ezekből mutatott be lapunknak néhányat Bándi Sándor Domokos.

A szakács kedvence

Személyes kedvence a sajtkrokett, amit roppant egyszerű elkészíteni, és nagyon ízletes. Ehhez egy nagyon kevés főtt krumplit, továbbá sajtot kell lereszelni – minél apróbbra –, majd sóval és borssal kell fűszerezni. Persze azoknak, akik nem ragadnak le a hagyományosnál, mindenképp érdemes valamilyen zöld fűszert is belekeverniük a készülő ételbe. Ez lehet petrezselyemzöld, bazsalikom, kapor vagy akár tárkony is. Ha ez megtörtént, akkor tojássárgát kavarunk a hozzávalókhoz. A tojásfehérjéből kemény habot készítünk, majd ezt is hozzáadhatjuk az ételhez, akárcsak az egy evőkanálnyi lisztet. Ezután golyócskákat formálunk a masszából – amelynek nem szabad puhának vagy hígnak lennie –, és panírozás nélkül a sercegő olajba tesszük. Ez így garantáltan nem fog szétfolyni vagy kipukkadni.

Az is fontos, hogy csupán egy-két percig hagyjuk az olajban a gombócokat, utána pedig melegen, de akár hidegen is felszolgálhatjuk. Alapanyagkényt maasdamer vagy ementáli sajtot is érdemes megpróbálni, hiszen karakteres ízük van, a kalandosabb kedvűek gorgonzolával vagy roquefort sajttal is próbálkozhatnak. A kroketteknek ugyanakkor jó ízesítőjük lehet egy kis szarvasgomba is.

Háromféle töltött tojás

A legtöbb háziasszony tudja, hogyan kell töltött tojást készíteni, de egy kis kreativitással és újító gondolkodással feldobhatjuk ezt a hagyományos előételt is – magyarázta Bándi. A hagyományos recepttel szakítva

gondolkodhatunk avokádós, tonhalas vagy spenótos tojáskrémben is.

Első lépésként sós vízben keményre főzzük a tojást, majd meghámozzuk, kettévágjuk, és elválasztjuk a sárgájától. Ha készen vagyunk, akkor a főtt tojássárgát lereszeljük, és ettől a mozzanattól kezdve válik különlegessé a megszokott recept a plusz hozzávalóknak köszönhetően. Válasszuk háromfelé a masszát, és az egyikhez reszeljünk jól érett avokádót, a másikhoz adjuk egy kis tonhalkonzervet, az utolsóhoz pedig vajban fonnyasztott spenótot keverjünk.

Háromféle töltött tojással is meglephetjük szeretteinket. Mindenki maga döntheti el, hogy melyiket fogyasztja Fotó: Fülöp Attila

Az alapfűszerezés minden esetben a só és a bors, ugyanakkor a halas tojássárgához érdemes egy kis citromlevet csepegtetni, a spenótost egy kis fokhagymával tehetjük finomabbá, míg az avokádó ízét korianderrel egészíthetjük ki. Az így elkészített masszát habzsákkal tölthetjük vissza a tojásfehérjébe. Ha esetleg egy kis mártogatóst is kívánnánk, akkor készíthetünk tartármártást vagy majonézt. Utóbbit dijoni mustárral, tormával vagy valamilyen intenzívebb ízű fűszerrel tehetjük különlegesebbé. A tormás változat jól illik a halas töltelékhez, míg a dijoni mustáros az avokádóhoz, a spenótos változatot pedig remulád szósszal érdemes leönteni.

Francia saláta újragondolva

Az alapanyagok változtatásával és tálalásában módosított némileg a francia saláta vagy ismertebb nevén böff receptjén Bándi Sándor Domokos. A francia salátát általában egy nagyobb ünnepre készülődve, a húsleves hozzávalóiként megfőzött zöldségekből készítik el a háziasszonyok. Éppen ezért az alapanyagok között van a felkockázott és megfőzött sárgarépa, petrezselyem és zeller. Ehhez kell hozzáadni szintén felkockázott főtt burgonyát, csemegeuborkát és zöldborsót. A hozzávalókat összekeverjük, és sóval, borssal, valamint petrezselyemzölddel, esetleg kaporral, korianderrel, bazsalikommal fűszerezzük.

Francia saláta Bándi módra. Nemcsak a hozzávalók, de a tálalás is számít Fotó: Fülöp Attila

Nem muszáj megtartanunk a hagyományos ízeket, sőt inkább nyissunk a kertekben is megtalálható friss fűszerek irányába

– fogalmazott a szakács. Ha ezzel megvagyunk, akkor készítünk majonézt, lehetőleg dijoni mustárral és olíva- vagy valamilyen fűszerolajjal. Ezt összekeverjük, és ezután lehetőleg helyezzük valamilyen formába, például egy különleges edénybe. Innen borítjuk majd ki egy fehér tányér közepébe. Ételünket ezután lapkasajttal borítjuk be, hogy még ínycsiklandóbb legyen. Ezt dekorációként díszíthetjük zöldségekből faragott rózsákkal, például paradicsomot használva alapanyagként. Akinek ehhez nincs kedve, az különböző zöldségcsírákkal díszíthet.