Sok családban gondot okoz a kisgyerekek nyári felügyelete

Antal Erika 2019. augusztus 11., 10:50

Többnyire a nagyszülők segítségét veszik igénybe a vakáció ideje alatt azok a családok, ahol a gyerekek óvodások és kisiskolások. De ha a nagyszülők is dolgoznak, vagy távol élnek, már elég nagy gondot jelent a nyári felügyelet.

Nyáron legalább egy hónapig minden oktatási intézményben felfüggesztik a foglalkozást Fotó: 123RF

A gyerekfelügyeletért általában 8–10 lejes órabért kell fizetni, annak függvényében, hogy huzamosabb ideig, napi 8–9 órát, vagy csak alkalmanként egy-két órát kell vigyázniuk az apróságokra. Trella-Várhelyi Gyopár, a marosvásárhelyi édesanyákat tömörítő Védem Egyesület alapító tagja érdeklődésünkre elmondta,

gyakori kérdés az, hogy a nagyvakációban ki vigyáz a gyerekekre.

Vannak Facebook-csoportok is, ahol a kérdésről, a lehetséges megoldásokról társalognak az érintettek, van olyan is, ahol a gyerekfelügyeletet vállalókat gyűjtik egy csoportba, illetve a kereslet-kínálat is kapott egy felületet. Nyáron aki teheti, a táborok nyújtotta lehetőségekkel él, nemcsak az ottalvósokkal, de azokkal is, amelyek reggeltől délutánig kínálnak különféle elfoglaltságot a kicsiknek. 

{A}

„Ezeket vadásszuk mi is, már kettőt sikerült is kifognunk. Július első felében a Gyulafehérvári Caritas szervezett kéthetes tábort, ahova mindhárom gyerekemet be tudtuk íratni. Nemsokára egy erdei óvodába visszük őket, ahol épp az utolsó pillanatban sikerült még helyet foglalnunk. Aztán figyeljük a református egyház szervezte vakációs bibliaheteket is” – ecsetelte a lehetőségeket a háromgyerekes édesanya, aki természetesen a nagyszülők segítségét is igénybe veszi a nyári vakáció alatt. Maros megyében működik a tófalvi erdei óvoda, ahol napközben reggel nyolc és délután három óra között foglalkoznak a gyerekekkel. Itt a hagyományos óvodai módszerektől eltérően nem a négy fal között ülnek a kicsik, hanem kint vannak a szabadban. Ez nagyon jó, de ha nemcsak egy, hanem két-három gyerekről van szó, az megterheli a családi költségvetést, már meggondolandó, hogy beíratják-e oda az apróságokat vagy sem. 

 Közösen vigyáznak

Hargita megyében is hasonló a kisgyerekes családok problémája:

általában a nagyszülők vállalják a felügyeletet, de őket sem lehet teljesen kihasználni, nekik is szükségük van pihenésre

– mondta érdeklődésünkre Tiboldi Bea, a Csíki Anyák Egyesületének vezetője, aki arról beszélt, hogy szükségmegoldásként baráti társaságok, családok fognak össze, és beosztva, közösen vigyáznak a kisgyermekekre. „Elvállaljuk egymás gyermekeit, így azok egyik családtól vándorolnak a másikhoz. Természetesen a kicsik ezt nagyon élvezik, de ez sem egy olyan megoldás, amit sokáig lehet vinni” – magyarázta, majd hozzátette, hogy

a külföldi látogatók általában már a tanév alatt csodálkoznak azon, hogy a kisiskolás déli 12–1-kor eljön az iskolából és nincs hivatalos délutáni felügyelet, ahol ebédet kapna és pedagógus foglalkozna vele.

 „Ez a nyári vakációban tovább fokozódik, hiszen ilyenkor már reggeltől kell megoldaniuk a dolgozó szülőknek ezt a problémát” – teszi hozzá. Ezért is Tiboldi Bea otthon ül a gyerekeivel, feladta a munkahelyét, hogy a kicsiket nevelhesse, gondoskodhasson róluk. 

Nem zárnak be az óvodák

Az óvodák Marosvásárhelyen, ahogy Csíkszeredában sem zárnak be teljesen a tanév végeztével. Ez úgy működik, hogy egy-egy körzetben, lakónegyedben kéthetente más-más óvoda tart nyitva, várja a kicsiket. Akiknek kéthetente újabb és újabb környezethez, közösséghez és pedagógushoz, dadához kell hozzászokniuk. Marosvásárhelyen ezek a csoportok vegyes tannyelvűek, román és magyar gyerekek együtt vannak, és nem minden óvónő, illetve kisegítő tud magyarul. 

Főként az óvodás és kisiskolás korú gyerekek esetében nehéz megoldani a felügyeletet Fotó: Lőrincz Csaba

„Egy éve kezdett óvodába járni a kisfiam, elég nehezen szokta meg. Most nem szeretném egy újabb traumának kitenni azzal, hogy ismeretlen gyerekek között, ismeretlen óvónővel töltse a napját, esetleg még nem is érti, mit mondanak neki és őt sem értik meg” – magyarázta egy marosvásárhelyi édesanya, aki a nagyszülőkhöz viszi reggelente a kicsit, vagy ha ez nem lehetséges, szabadnapot vesz ki a munkahelyén. Ha valaki mégis arra kényszerül, hogy a vegyes csoportos, más-más helyszínen szervezett ovit válassza, augusztusban új lehetőség után kell néznie, mert július utolsó napján bezár az összes óvoda.

Csíkban egy-két óvoda szeptember 1-jén újranyit, és egy-két csoportnyi gyermekkel megkezdi működését. Általában ennyi gyerek szokott összegyűlni, amíg szeptember derekán újból megkezdődik a tanév és ki-ki a saját óvodájában, csoportjában folytatja.