Egyre népszerűbb az ajándék helyetti online pénzgyűjtés

Antal Erika 2019. augusztus 10., 12:58

Születésnapunkra ajándék helyett kérhetjük családtagjainktól, barátainktól, hogy jótékony célra fordítsák az erre szánt pénzt. A Facebookon meghirdetett pénzgyűjtés egyre népszerűbbé válik, orvosi kezelésekre, bajbajutottak megsegítésére, illetve civil szervezetek működésére lehet ily módon gyűjteni.

A Marosszéki Közösségi Alapítvány célja 90 ezer dollár összegyűjtése Fotó: Gábos Albin

A Marosszéki Közösségi Alapítvány körülbelül egy hónapja indult egy olyan versenyen, amelynek célja 90 ezer dollár összegyűjtése. Amennyiben ezt őszig, szeptember-októberig sikerül elérni, a Román–Amerikai Alapítványtól még ennek kétszeresét is megkapják. 

A pénzt nem fordíthatják közvetlen célokra, hanem egy úgynevezett állandó alapot hoznak létre, amelyet befektetnek, majd annak jövedelmét használják projektjeik megvalósítására.

Gál Sándor, a Marosszéki Közösségi Alapítvány ügyvezető igazgatója elmondta, még az elején tartanak a gyűjtésnek, de ha a 90 ezer dollár nem is jön össze, az sem lesz nagy baj, hiszen az összegyűlt pénznek úgy is megkapják a kétszeresét.

Gál Sándor Fotó: Haáz Vince

„A Facebook már egy hónappal a születésnapom előtt értesített arról, hogy milyen alapítványoknak, civil szervezeteknek lehet online pénzt gyűjteni, de azok egytől egyig amerikaiak voltak” – magyarázta Szász Éva, a közösségi alapítvány munkatársa, aki azt kérte barátaitól, hogy 

ha születésnapjára ajándékot vásárolnának neki, inkább utalják annak értékét a közösségi alapítvány számlájára.

Elmondta, valamiért még nem sikerült az alapítványukat is feltenni erre a listára, ezért megadta a bankszámlaszámot, amire utalni lehetett. „Így is szép összeg gyűlt össze, de ha lehetne csak egy kattintással utalni a Facebookon keresztül, többen adományoznának” – jegyezte meg, hozzátéve, hogy 1000 lej gyűlt össze eddig, ami számukra ennek a háromszorosát jelenti. Ugyanakkor a vállalatok hozzájárulására is számítanak, hiszen 

a cégek jövedelemadójuk 20 százalékát adományozhatják civil szervezeteknek. 

„Ezt nagyon sokan nem tudják, ezért rendszeresen felkeresem a cégeket, elmondom, hogy van egy ilyen lehetőség, amellyel a civil szférát támogathatják” – magyarázta Szász Éva, aki április óta foglalkozik ezzel a feladattal, és azóta sok pozitív tapasztalatra tett szert. Volt cég, amely 1500 lejjel, más 5000 lejjel támogatta a kezdeményezést. A vállalkozói szféra többnyire nyitott, és ha felismeri a lehetőséget, akkor az adomány sem marad el – tette hozzá.

{A}

Romániában még újdonság ez a fajta alapgyűjtés, de van benne lehetőség, vallja Gál Sándor, aki – bár elérhető az általa vezetett alapítvány számlaszáma – azt szeretné, ha felkerülnének a Facebook listájára is.