Nehezen, de legyűrte a Dinamót a CFR

Horváth Bálint Ottó 2019. július 27., 23:21

Akárcsak a Bajnokok Ligájában, a bajnokságban is Billel Omrani volt a Kolozsvári CFR nyerőembere, akinek büntetőgóljával a kolozsváriak 1–0-ra nyertek a Bukaresti Dinamo ellen az 1. Liga 3. fordulójában.

Újabb győztes gólt szerzett a CFR francia támadója. Korábbi felvétel Fotó: Kolozsvári CFR

A bajnoki címvédő vezetőedzője, Dan Petrescu majdnem teljesen kicserélte kezdő csapatát – csak a kapus, Arlauskis maradt – a szerdai, Maccabi Tel Aviv elleni BL-selejtező mérkőzés után. Az új igazolás, Mihai Butean már az elejétől a pályán volt a hátvédsorban. A fővárosiakat az előző, Universitatea Craiova elleni mérkőzés közben rosszul lett Eugen Neagoe helyett a másodedző irányította a kispadról.

A szombat esti találkozó első részében

sorra hagyta ki a nagyobbnál nagyobb helyzeteket a kolozsvári együttes,

Costache, Luis Aurelio és Păun is megszerezhette volna a vezetést. A félidő közepén a mérkőzés öt percig félbeszakadt, mivel a vendégek szurkolói petárdákat dobtak be a pályára.

A második játékrészben is a CFR irányított, és újabb lehetőségeket alakított ki, de ekkor már a fővárosiaknak is voltak gólszerzési esélyei.

A győztes találatot az utolsó negyedórában a kolozsváriak BL-gólkirálya, Billel Omrani lőtte,

aki értékesítette a Mike Cestor elleni szabálytalanságért befújt tizenegyest.

A CFR sorozatban a negyedik győzelmét szerezte a bajnoki és a BL-meccseket együttvéve, ezzel átmenetileg átvette a vezetést az 1. Liga ranglistáján. 

A folytatásban kulcsfontosságú mérkőzés következik a CFR számára,

amely kedden 20 órától a Maccabi Tel Aviv otthonában próbálja kiharcolni a továbbjutást a Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörébe.

Labdarúgó 1. Liga, 3. forduló:
Kolozsvári CFR–Bukaresti Dinamo 1–0 (0–0),
gólszerző: Omrani (82., büntetőből).
CFR: Arlauskis – Butean, A. Mureșan, Cestor, Peteleu – Itu (Omrani, 46.), Hoban, Aurelio, Pereira (Mailat, 63.), Păun (Burcă, 90.) – Costache.
Dinamo: Piscitelli – Moura, Bejan, Grigore, Sin – Mrzljak (Bru, 46.), Răuță, I. Filip (Popa, 85.), Sorescu, Moldoveanu (Mihaiu, 78.) – Montini.
Vezette: Andrei Chivulete, Mircea Grigoriu, Adrian Vornicu.

További eredmények:
Jászvásári Poli–Academica Clinceni 2–0 (0–0),
FC Voluntari–Astra Giurgiu 1–2 (1–1),
Medgyesi Gaz Metan–Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK 1–1 (1–0),

vasárnap
18 órától Universitatea Craiova–Chindia Târgoviște,
21 órától FC Viitorul–Nagyszebeni Hermannstadt,

hétfőn
20 órától Bukaresti FCSB–FC Botoșani.

{S1}