Tőkés László: 30 évvel a diktatúra bukása után is ostrom alatt van az erdélyi magyarság

MTI 2019. július 27., 11:34

Tőkés László szerint az erdélyi magyarság 30 évvel a diktatúra bukása után is ostrom alatt van, és annak a román nemzetpolitikának az áldozata, amelyet Nicolae Ceaușescu kommunista diktátor neve fémjelzett.

Németh Zsolt, Orbán Viktor és Tőkés László Fotó: Beliczay László

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke szombaton beszélt erről Tusnádfürdőn, a 30. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) zárónapján azon az előadáson, amelyet Orbán Viktor miniszterelnökkel együtt tart. Az egykori temesvári lelkész, akinek a rendszerrel szembeni ellenállása több más eseménnyel együtt végül a diktatúra bukásához vezetett, kijelentette: az ostrom 1989 óta is tart.

A román titkosszolgálatok, pártok és felbérelt civil szervezetek sűrűn verik a blattot, osztogatják a Ceaușescu-rezsim eszköztárából örökölt magyar kártyát

– jelentette ki.

{A}

Tőkés szerint ostromállapot van Marosvásárhelyen, Szatmárnémetiben, Nagyváradon és Kolozsváron, ahol a magyarság számaránya mára már 50, 40, 30, illetve 20 százalék alá esett, és a néhai kolozsvári Bolyai Tudományegyetemhez hasonlóan a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem is elesni látszik a harcban. Úgy véli: Beke István és Szőcs Zoltán személyében székely politikai foglyok ülnek börtönben.

Az úzvölgyi katonai temető pedig már önmagában is példázza, hogy Székelyföld is ostrom alatt áll.

Kijelentette: tényleges rendszerváltozásra van szükség Romániában. Václav Havel volt cseh elnököt idézve tette hozzá:

a posztkommunista rezsimet is meg kell dönteni.

Tőkés László kijelentette: minden bizonnyal a bukaresti bíróságon fog megemlékezni a trianoni diktátumról az esemény centenáriumán. Ugyanis épp

2020. június 4-ére idézték be a bíróságra abban a perben, amelyet a román állami kitüntetése megvonása miatt indított.

Emlékeztetett rá, hogy a Románia csillaga kitüntetést a romániai forradalomban betöltött szerepéért kapta Traian Băsescu elnöktől, és Klaus Johannis elnök vonta meg tőle, amiatt, mert hat évvel ezelőtt, éppen Tusványoson azt kérte Orbán Viktortól, hogy Magyarország vállaljon védhatalmi szerepet az erdélyi magyarság fölött az osztrák dél-tiroli modellnek megfelelően.

Tőkés László emlékeztetett arra, hogy az Európai Parlamentben töltött 12 évi munka után „visszaadta mandátumát”. Sajnálattal említette meg, hogy míg 2007-ben, 2009-ben és 2014-ben három erdélyi magyar szerzett EP-képviselői mandátumot, idéntől már csak ketten képviselik az erdélyi magyarságot.

Sérelmezte, hogy az „egypárti kizárólagosságra törekvő” Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) számára immár nem az autonómia, a magyar felsőoktatás, a restitúció, a nyelvi jogok és a csángók ügye a cél, hanem a választási küszöb átlépése.

Nem jogainkért harcolunk, hanem a parlamenti kiesés ellen

– állapította meg.

Úgy véli: az erdélyi magyar érdekképviselet gyökeres reformra szorul, és az átalakítás egy új magyar egység létrehozásával lehetséges.

Tőkés László a magyar kormány és Orbán Viktor hathatós támogatását kérte az erdélyi magyar törekvésekhez.