Kósa Lajos Tusványoson: amit a magyarországi ellenzék képvisel, az ostobaság

Iszlai Katalin 2019. július 25., 16:06

„Már kaptak két hatalmas pofont az elmúlt időszakban, most jön a harmadik” – hangzott el a magyarországi ellenzékre vonatkozóan az őszi önkormányzati választások témájában tartott panelbeszélgetésen Tusványos második napján.

Fotó: Pinti Attila

A közelgő magyarországi önkormányzati választások is terítékre kerültek Tusványos második napján: az Életünk a lakóhelyünk! címmel megszervezett panelbeszélgetésen Kósa Lajos, a Fidesz kampányfőnöke, Bagdy Gábor, Budapest pénzügyekért felelős főpolgármester-helyettese, Kovács Péter, Budapest XVI. kerületének polgármestere és Karsay Ferenc, Budapest XXII. kerületének polgármestere ült asztalhoz.

{A}

A Lőrincz Csaba sátorban tartott panelbeszélgetést Zsigmond Barna Pál moderátor, a Fidesz országgyűlési képviselője nyitotta meg, és felkérte a meghívottakat, fejtsék ki álláspontjukat a témával kapcsolatosan. Elsőként Kósa Lajos köszöntötte a jelenlévőket, majd kiemelte, hogy az októberi megmérettetésen a teljes önkormányzati rendszerről, illetve a városok, falvak vezetőiről is véleményt nyilvánítanak a választók. „Ezzel kapcsolatban két markáns álláspont létezik. Az egyik tábor azt mondja: Orbán takarodj!, Fidesz takarodj!, Fogjunk össze az ördög öreganyjával is, hogy ezt a célt el tudjuk érni. A célunk pedig az, hogy megdöntsük az Orbán-kormányt, ezért szavazzatok ránk. A másik álláspont a miénk.

Mi úgy látjuk, hogy vannak magyar települések, amelyeket szeretnénk otthonosabbá, élhetőbbé tenni. Szeretnénk, ha a lakosság otthon érezné magát, helyben szeretne boldogulni, építkezni, családot tervezni, gyereket vállalni és dolgozni, hogy Magyarország ne csak egy-két helyen, hanem mindenütt jó hely legyen

– sorolta Kósa.

Fotó: Pinti Attila

Magyarázatként hozzáfűzte: az egyik álláspont láthatóan háborús, a másik azonban építkező. „Meggyőződésem, hogy amit az ellenzék képvisel, az ostobaság. Először is, teljesen nyilvánvaló, hogy a gyűlölet csak nagyon kevés ideig tud kovásza lenni bármilyen együttműködésnek. Másrészt érdemes megfigyelni, mi történt az elmúlt időszakban. Összefogásról beszéltek a 2018-as országgyűlési választásokon, kétharmad lett belőle, összefogásról beszéltek, mint csodaszerről az EP-választásokon, 53 százalékos többség lett belőle. Most harmadjára is az összefogás a csodafegyverük, hátha egyszer bejön. Azt kívánom nekik, hogy ennél jobb ötletük sohase legyen.

Már kaptak két hatalmas pofont az elmúlt időszakban, most jön a harmadik, mert az alapkoncepció rossz, csak ők ezt nem értik

– adott hangot véleményének a kampányfőnök.

Fotó: Pinti Attila

A továbbiakban Bagdy Gábor a téma fővárosi vonatkozásáról beszélt. Mint mondta, Budapesten is érezhető a kormány megdöntésére vonatkozó szándék, és az ellenzék logikája szerint ennek legjobb esélye az, ha megnyerik az önkormányzati választásokat. „Ha megnézzük a korábbi eredményeket, kiderül, hogy ennek az összefogásnak nem nagyon van valódi alapja. Ezért ez a törekvés, hogy előválasztással próbálunk találni valakit, aki képviseli mindazt, ami az Orbán-kormány elleni törekvéseket tükrözi, s majd erre építve megbuktatjuk a kormányt 2022-ben, kicsit álomszerű gondolat. Azt azonban mindenki látja, hogy a város az utóbbi kilenc évben drámai módon fejlődött, az eredmények azt mutatják, hogy a Tarlós István vezette városvezetés jól működik. Pusztán az előbb említett cél miatt leváltani, és egy káoszt okozni a városban, felelőtlenség lenne, és nem is hiszem, hogy ehhez többséget lehetne találni” – emelte ki Bagdy.

Kovács Péter ezt követően arra tért ki, hogy meglátása szerint

az ellenzék húsz évvel le van maradva.

„Nem veszik észre, hogy az elmúlt években építkezés zajlik. Ők azt gondolják, hogy van ezzel szemben alternatívájuk. Ez azonban kimerül abban, hogy ez nem jó, de azt már nem tudják megmondani, mit tudnának nyújtani helyette. Egy hamis világban élnek. Kreáltak maguknak egy ellenségképet, ez Orbán Viktor és a Fidesz, aki szerintük különböző képzelt rossz tulajdonságokkal rendelkezik. Ebből az alapkövetkeztetésből indulnak ki, de mivel ez helytelen, nyilvánvalóan a megoldásuk is az lesz” – mondta, majd arra is kitért, milyen általa alkalmatlannak vélt ellenzéki főpolgármester-jelöltek indulnak a választásokon, utalva többek között Berki Krisztián korábbi labdarúgóra, médiaszemélyiségre.

Fotó: Pinti Attila

Az elhangzottak után

Karsay Ferenc sem finomkodott a jelzőkkel, amikor beszéde során többször is a Gyűrűk Ura című filmsorozatból ismert orkokhoz hasonlította az ellenzéket.

„A mi kerületünkben az ellenzék vezetőereje a Momentum, az a Momentum, ami nálunk nem is létezik. Az emberek elég furcsán néznek rájuk, hogy honnan érkeztek, mint egy orkra. Ők sem igazán mozognak jól a fényen, meg az emberek sem értik, hogy mit csinálnak. Természetesen nagy hiba lenne lebecsülni őket, hiszen igaz, hogy nagy a versenyelőnyünk, de nekik meg pont az az előnyük, hogy nem ismerik őket, és bármit beléjük lehet képezni, akár jót is” – fogalmazott Karsay, de rögtön hozzátette azt is, hogy ezt nem tartja túl valószínűnek.