El sem kezdett dolgozni, máris lemondott a Gyervíz vezetője

Gergely Imre 2019. július 24., 09:19

Elnézést kért azoktól, akik tisztségbe helyezték, és kinevezése után kevesebb mint két héttel leköszönt a Gyervíz ivóvíz-szolgáltató vállalat éléről Czink Attila. Az MPP gyergyószentmiklósi szervezetének korábbi vezetőjét alkalmatlansággal vádolta az RMDSZ frakciója.

Czink Attila korábban alpolgármesterként és helyi MPP elnökként is tevékenykedett

Czink Attila levélben közölte az érintettekkel a döntését, és ezt eljuttatta szerkesztőségünknek is. Felvezetőjében elnézést kér azoktól, akiknek lemondásával csalódást okozott, elsősorban Gyergyószentmiklós, Gyergyóújfalu, Gyergyóalfalu polgármestereitől, jegyzőitől, hivatali kollégáitól.

A Gyervíz a három felsorolt helység önkormányzatának közös új cége, ezek számára fog ivóvíz- és csatornázásszolgáltatást biztosítani. A leköszönt igazgató emlékeztet, hogy miután június 25-én sikeresen vizsgázott a Gyervíz, regionális vízszolgáltató vezetésére, az eredmény tudomásul vételére összehívott tanácsülésen nem jelentek meg az RMDSZ és a POL frakció tagjai.

Múlt héten az RMDSZ frakcióvezetője, Erős Levente és a szervezet színeiben megválasztott alpolgármester, Len Emil sajtótájékoztatót tartott, ahol többek közt nehezményezték, hogy az MPP nem konzultált velük a kinevezést megelőzően, és kijelentették, nem tartják alkalmasnak a feladatra Czink Attilát. Nem értenek egyet annak az összegnek a mértékével sem, amely az MPP frakció javaslata szerint az igazgató fizetése lett volna.

{K1}

Ezzel kapcsolatban Czink Attila azt írja, hogy

az RMDSZ-es tisztségviselők félremagyarázták a határozatot. Abban ugyanis az szerepel, hogy mennyi lehet a maximális fizetése. A javasolt összeg megegyezik azzal, amennyi az alpolgármester bére.

Azonban a Gyervíz igazgató javadalmazásának pontos mértékét a tulajdonosok képviselői kell megállapítsák.

Erre utal az MPP múltheti közleményének az a mondata is miszerint az ülésen a jelenlévő képviselők abbéli javaslatát fogadták el, hogy nagyságrendileg alpolgármesteri javadalmazásban részesüljön az újonnan kinevezett igazgató, tehát ahhoz igazítsák a bérezést. A bérezést egyébként a POL is kifogásolja, jelezve, hogy nem a kinevezett igazgató személyével volt problémájuk, hanem „egyelőre bizonyítatlan képességei és nem megfelelő szakirányú képesítése áll szemben az indokolatlanul magas bérezéssel”.

{A}

Czink Attila lemondó levelében bevallja, megingatták a támadások, amint ő fogalmaz: „a segítő jobb helyett kapott bal horgok”, és a gyermekeivel közösen eltöltött hétvége után meghozta a döntést.

Megerősödött bennem, hogy én ebből nem kérek, NEM akarok mindenáron önkormányzati céget vezetni. Tettem én eddig is a dolgom közösségem szolgálatában, jól, rosszul, akik ismernek tudják

– írta.

Czink Attila egyébként a versenyvizsgája után lemondott az MPP gyergyószentmiklósi szervezetének elnöki tisztségéből, ahol így tisztújításra lesz szükség, a Gyervíz élére pedig új igazgatót kell találnia a három társtulajdonos önkormányzatnak. Gyergyószentmiklós képviselő-testülete szerdán délután ülésezik, és a napirenden szerepel a Gyervíz ügye is.