Több mint 18 órát küzdöttek, a másodikok lettek

Székelyhon 2019. július 23., 11:00

Románia és Kelet-Európa egyik legnehezebb csapatversenyén a Bucsecs-hegységben küzdött meg másfél héttel ezelőtt a Székelyudvarhelyi VSK két terepfutója, Bartha Bálint és Takács Szabolcs.

Takács Szabolcs az élen haladt a megterhelő terepen Fotó: FISHEYE.RO

A Marathon 7500 elnevezésű páros verseny kezdetén már az élmezőnybe kerültek, majd az Omu-csúcs közeledtével az első és a második hely között szaladtak. Tizennyolc órás kemény küzdelem volt, amely során a VSK terepfutói versenyben voltak az első helyért, de végül megelőzték őket, így 18 óra és 28 perces idővel a második helyen értek célba, ez pedig nagyszerű teljesítménynek számít.

Bartha Bálint és Takács Szabolcs elmondása szerint nagyon hosszú és nehéz verseny volt, amit ha be akartak fejezni, akkor

a végletekig kellett küzdeniük.

A versenyük nagyon jól elő volt készítve, a terv szerint haladtak. Jól haladtak felfelé, az ereszkedőkön óvatosak voltak, át is vették a vezetést, de aztán 16 óra után, 15 km-el a vége előtt hátrányba kerültek.

Azután maximális csapatmunkával már csak a veszteségek csökkentésére törekedtek, mindent kiadtak magunkból, ami a második helyre volt elég. Hozzátették, hogy ez az eredmény Máthé Ildikó segítőjük nélkül nem lett volna lehetséges, aki a frissítésben, helyzetjelentésben és bátorítással segített nekik a verseny során.