Székely Nemzeti Múzeum felújítása: aláírták a kivitelezési szerződést

Bíró Blanka 2019. július 22., 20:50

A Székely Nemzeti Múzeumban írták alá az intézménynek otthont adó épületegyüttes felújítására a kivitelezési szerződést hétfőn. Eszerint a következő öt hónapban zajlik a tervezés, és utána 36 hónap lesz a kivitelezésre.

Fotó: Kocsis B. János

A Székely Nemzeti Múzeum épületegyüttesének felújítását Kovászna Megye Tanácsa pályázta meg,

a 2014-2020-as Regionális Operatív Programból finanszírozott projekt értéke 21,8 millió lej, ebből a megyei önkormányzat önrésze 4,97 millió lej.

A pályázati pénzt már két évvel ezelőtt leszerződték, azóta több közbeszerzést hirdettek, melyekre nem jelentkezett egy cég sem. Végül a legutóbbi, ötödik liciten a projektben meghatározott munkálatok tervezését, kivitelezését valamint a felszerelés beszerzését a Baumeister Kft. és a K&K tervezőiroda társulásban nyerte el.

Fotó: Kocsis B. János

A projekt részeként nem csak a Kós Károly tervezte épületet újítják fel, hanem a hozzá tartozó dendrológiai parkot is rendezik,

múzeumpedagógiai központot rendeznek be, multimédiás berendezésekkel szerelik fel a kiállítótermeket, ugyanakkor bővítik az intézményt a múzeum szomszédságában található területtel, ahol látványraktárt, ajándékboltot alakítanak ki.

{A}

Tamás Sándor Kovászna Megye Tanácsának elnöke elmondta, már van tapasztalatuk a nyertes céggel, hiszen az dolgozott a sepsiszentgyörgyi kórház felújításán és a kommandói tábor építésénél.

Azt kérjük a kivitelezőtől, hogy figyeljen oda és vigyen lelket a munkájába, hiszen ez nem csak egyszerű felújítás, ennek az intézménynek lelke van, ez a székelyek nemzeti múzeuma

– mondta a megyei önkormányzat elnöke. Vargha Mihály a múzeum igazgatója is abban bízik, hogy a helyi vállalkozás kiemelten figyel a munkálatok minőségére. Felidézte, hogy

az épületegyüttest 1912-ben kevesebb mint egy év alatt építették meg, a nyolcvanas években végeztek javításokat, de átfogó felújítást eddig soha.

Fotó: Kocsis B. János

A közgyűjtemény igazgatója rámutatott a három éves felújítás után egy korszerű, látogatóbarát múzeumot szeretnének, és a jelenlegi évi 30 ezres látogatószámot megkétszereznék.

A múzeum raktárainak több mint felét már elköltöztették a felújításra készülve, ám

a kiállítótereket jövő év február- márciusáig nyitva tartják, tehát mindaddig míg a munkálatok valójában elkezdődnek.

Fekete Mihály a kivitelező társulás képviselője rámutatott, összetett, felelősségteljes feladatra vállalkoztak, a társulás nyomán jó csapat alakult ki. Számítanak arra, hogy az engedélyeztetés során lesznek akadályok, de igyekeznek mindent úgy előkészíteni, hogy a folyamat zökkenőmentes legyen.

Fotó: Kocsis B. János