Megvannak az EMI-tábor fellépői

Gergely Imre 2019. július 16., 16:40

Tizenötödik alkalommal szervezik meg idén augusztus 7–11. között Gyergyószentmiklóson az EMI-tábort. A program még alakulóban van, de a szervezők közzétették már az esti koncertek fellépőit.

Neves és feltörekvő zenekarok koncertjein szórakozhatnak majd a táborozók. Archív Fotó: Sára László/EMI-Tábor

A nyitónapon, azaz augusztus 7-én, szerdán a helyi No Sugar koncertjével indul a buli, majd a Road következik, aztán csütörtökön a Rómeó Vérzik és a Zorall zenél. Pénteken a Transylvanium, az Omen és a Szkítia, szombaton pedig a Romantikus Erőszak, a Leander Kills, valamint a Santa Muerte koncertezik. A zárónapon az Örökség és a Hungarica lép fel. A nagyszínpadi koncerteket követően lemezlovasok szórakoztatják majd a műfaj kedvelőit.

Az EMI-tábor helyszíne az idei évben is a Gyergyószentmiklós mellett található – és frissen felújított – 4-es Kemping lesz. A szervezők egyelőre még a koncertprogramot tették közzé, de ahogy máskor is, az a cél, hogy a szórakozás mellett minden táborozó megtalálhassa a különböző tematikus sátrakban a neki tetsző és az őt érdeklő programot.

{A}

A borkóstolók, íjászat, hadtörténeti bemutatók, csapatjátékok, kézműves foglalkozások, történelmi és kulturális előadások mellett továbbra is terítéken lesznek az erdélyi magyarságot érintő fontosabb közéleti kérdések, amelyeket neves meghívottak részvételével vitatnak majd meg. Ahogy a szervezők fogalmaznak:

az EMI-tábor célja, hogy továbbra is az építő, de tényleges viták helyszíne legyen.

A tábor programját folyamatosan fogják feltölteni az emitabor.hu oldalra és a rendezvény Facebook-oldalára.