A MattSet a 60. #fridaysessionben

Székelyhon 2019. július 13., 11:30

Ezen a héten a pop-rockot, vagyis inkább „art rockot” játszó budapesti MattSet formáció mutatkozik be a 60. #fridaysessionben.

Fotó: MattSet

A zenekar 2016-ban alakult Szakadáti Mátyás ötlete és elképzelése alapján, aki az évek során dobverő helyett/mellett akusztikus gitárt ragadott, dalszerzésbe kezdett, és teljesen új szerepet vállalva nagyon hamar a színpad elején találta magát saját zenekara frontembereként – nem kis örömet szerezve ezzel közönségének.

Ezúttal a tavalyi évben debütált Egy másik életben… című nagylemezről hozott a zenekar egy dalt, méghozzá az egyik legzúzósabb nótát – a Levegőt! című szerzeményt hallhatjuk sokkal lírikusabb, sokkal finomabb formában, sok-sok meglepetésszerűen ható zenei megoldással fűszerezve.

A zenekar minden tagja híres, elismert és megbecsült művész a magyar könnyűzenei életben, mégis a szoros baráti köteléken alapuló muzsikálást érzik az egyik legmeghatározóbb dolognak, amely a MattSetet fémjelzi.

További érdekes információk, történetek és egy nagyon-nagyon jó beszélgetés alább hallható.

A SoundCam stúdiójában készült live session videó megtekinthető itt.

 

A zenekar tagjai:
Szakadáti Mátyás – ének és akusztikus gitár
ifj. Tornóczky Ferenc – elektromos gitár és vokál
Temesi Berci – basszusgitár és vokál
Fésűs Ádám – billentyű
Papp Csaba – dobok

{A}