Felfüggesztették a tevékenységét annak a borszéki vendéglőnek, amelyben ételmérgezést kaptak a diákok

Székelyhon 2019. július 12., 16:49

A Hargita Megyei Népegészségügyi Igazgatóság felügyelői felfüggesztették a tevékenységét annak a borszéki vendéglőnek, amelyben azt az ételt készítették, amitől ételmérgezést kaptak a hét végén egy kosárlabdatábor résztvevői.

Képünk illusztráció Fotó: Pixabay

Dr. Tar Gyöngyi, az igazgatóság vezetője az Agerpres hírügynökségnek az mondta, a fertőzés valószínű oka egy sztafilokokkusz, amit az ételben és a személyzet kezén is kimutattak. Az igazgató szerint az étteremnek nem volt engedélye cateringszolgáltatásra, a felügyelők ezzel kapcsolatban is számos rendellenességre bukkantak.

Az orvos kifejtette, nem szerencsés, hogy a gyerekeket több mint egy nappal azután vitték kórházba, hogy az első tünetek megjelentek, és azt mondta, ilyen esetben minél hamarabb kell jelentkezni a kórházban.

Ha tábort szervezel, és több gyereknél azonos tünetek jelennek meg, azonnal orvoshoz kell fordulni

– szögezte le dr. Tar Gyöngyi.

A borszéken táborozó iaşi-i gyerekek hétvégén kerültek kórházba ételmérgezéssel. A gyerekek másnap helyrejöttek, valamennyien már otthon vannak.

{K1}

{A}