Startol az újabb Szólj bele! program Székelyudvarhelyen

Kovács Eszter 2019. július 09., 20:00

Ismét lehet pályázni a Székelyudvarhelyen tavaly elindított Szólj bele! közösségi ötleteket megvalósító program kiírásaira. A Székelyföldön egyedi kezdeményezés lényege, hogy a helyi költségvetés egy részének elköltéséről maguk a lakók döntenek.

A Sétatéri parkban lévő mezítlábas ösvényt teljesen felújították. Közösségi igényre Fotó: Barabás Ákos

A Szólj bele! közösségi ötleteket megvalósító, a város fejlesztését szolgáló akció lényege, hogy bárki beszállhat egy ötlettel, amelyekre a kiírás második szakaszában szavazni lehet majd. Tavaly hét nyertes projektet hirdettek, ebből kettő – a Mezítlábas Park teljes felújítása, illetve egy második kutyafuttató létrehozása – már megvalósult, a másik öt esetében pedig folyamatban van a megvalósítás – közölte kérésünkre a polgármesteri hivatal.

Egyebek mellett nyilvános kerékpárjavító-állomás, akadálymentes útvonaltervező és térkép létrehozása, egy szabadtéri teqball-asztal elhelyezése, valamint napelemes közvilágítás kiépítése is szerepel a megvalósítandó projektek között. A teljes lista a szoljbele.udvarhely.ro oldalon böngészhető.

{A}

A tavaly a város költségvetésének egy százalékát, azaz 600 ezer lejt fordították a programra,

viszont projektenként a városvezetés nem szabott meg keretösszegeket, hiszen a megvalósítás során vannak olyan projekteket, amelyeket önerőből is meg tudott valósítani a polgármesteri hivatal (ilyen volt például a kutyafuttató). De a legtöbb projekt esetében közbeszerzési eljáráson keresztül kell beszerezni a szükséges eszközöket, amelyek értéke változik. „Van olyan projekt (a nyilvános kerékpár javító állomás például ilyen), ahol most zajlik az egyeztetés az ötletgazdával a szükséges eszközök beszerzésével kapcsolatban” – sorolta Zörgő Noémi sajtószóvivő.

Szeptember közepéig lehet pályázni

A Szólj bele! második kiírása július 8-án indult: az ötleteket, elképzeléseket szeptember 15-ig lehet feltölteni a program honlapjára. A feltöltött projektek elemzését követően október 1-jén kezdődik a szavazás: a másfél hónapig tartó időszakban az erre a célra létrehozott online felületen lehet támogatni a beküldött ötleteket. A nyertes projekteket a jövő év folyamán valósítja meg a polgármesteri hivatal.